15 év, 15 érem? – Lőrincz Tamás Tokióban koronázná meg fantasztikus pályafutását

– Melyik gyerkőcé lett végül a varsói Európa-bajnokságról hazahozott aranya? Közvetlenül a hazaérkezése után, már a Ferihegyi reptéren nagy csatát vívtak apu legújabb érméért...
– Persze, mindig a legújabb a legszebb! Ez egyébként úgy működik, hogy otthon kettejük közül mindig az veszi a nyakába, akinek éppen eszébe jut. Aztán egyhamar meg is unják, el is felejtik, de amint a másik megkaparintja, egycsapásra ismét érdekessé válik... Mi tagadás, folyamatosan megy érte a harc! De nem bánom, nagyon jó itthon lenni – így, hogy már négytagú a családom, egyre nehezebb szívvel hagyom őket otthon egy-egy hosszabb edzőtábor vagy külföldi világverseny előtt.

– Viszont ebben az a jó, hogy mivel ez már pályafutása tizennegyedik érme volt nagy világversenyről, a két gyerek is testvériesen osztozhat a kollekción, igazságos fele-fele arányban.
– Kétségkívül így van, ugyanakkor nagyon bízom benne, hogy a végén azért páratlan számú lesz az össztermés. Ha ezért cserébe az kell, gond nélkül feláldozom magam, és játszom a békéltető testület elnöke szerepét unásig – ezen aztán ne múljék...

– Megvendégelte a családját hazaérkezése után ünnepi specialitásával, az őzgerincben sült csirkemellel?
– A konyhaművészet egyelőre várhat, most a pihenésé a főszerep – szerencsére az érkezésem után engem vártak itthon csupa finomsággal. A következő nagy főzőpartit nyárra tervezem, természetesen az olimpia utánra, miután szögre akasztottam a birkózócipőt!

– Azért óriási élmény lehetett a diadalmas varsói döntője után ott, helyben az ikonikus Omega-sláger, a Gyöngyhajú lány zenéjére ünnepelni az Európa-bajnoki címet. A többi versenyzőnek nem nagyon járt ilyen egyedi kiváltság. Tervezett volt vagy a lengyel szervezők meglepetése?
– Utóbbi. Óriási meglepetés volt! Űzöm már egy ideje az ipart, de ilyesmiben még sohasem volt részem, szenzációs élmény volt. A sportági hagyománynak megfelelően éppen a magyar zászlóval kezdtem el körbefutni, amikor felcsendült a dallam. Egyáltalán nem számítottam rá, nagyon meglepődtem és nagyon jólesett. Nem fogom elfelejteni egyhamar, az biztos.

– A gyerekek nézték aput a tévében? A 2019-es világbajnoki címe után bejárta az internetet az a szívmelengető fotó, amelyet a felesége készített, s amelyen kislánya éppen megsimogatja a tévé képernyőjén keresztül a sok ezer kilométerrel arrébb az aranyéremmel a nyakában nyilatkozó édesapját.
– Egész nap kitartóan nézték a nagy menetelést, és mivel a döntőm sem húzódott el késő estére, szerencsére azt is láthatták. A feleségem küldött is utána egy videót, amelyen tapsolnak, miközben futok körbe a zászlóval. Nagyon megható volt, végtelenül aranyosak, nem tudok elég hálás lenni értük, a családomért, és elégszer elmondani, mennyi erőt, mekkora támaszt adnak. Miattuk vagyok még mindig itt.

– Mellettük Viktor öccse a másik támasza, akinek ez az Európa-bajnokság nem sikerült jól, két meccs után búcsúzott. Viszont nem is mostanra kellett időzítenie a csúcsformát, hanem Tokióra!
– Így van, és ezzel ő is tisztában van – miként a képességeivel is. Nehéz időszakon van túl, tavaly ősszel megműtötték a térdét is, idő kell neki, amíg teljesen visszanyeri a formáját. De jól ismerem, és már látom rajta, hogy egyre jobb állapotba kerül. Neki most elsősorban lelkileg kell rendbe tennie magát, ebben a családja is, én is igyekszem segíteni, és szerencsére még rajtunk kívül is rengetegen állnak mögötte. Erős srác, száz százalékig biztos vagyok benne, hogy az olimpiára újra rendben lesz, és ereje teljében érkezik majd meg Tokióba. Nem véletlenül a súlycsoportja egyik legjobbja, egyebek mellett Európa-bajnoki címmel és világbajnoki ezüstéremmel a zsebében. Fikarcnyi kétségem sincs, hogy Tokióban újra azt a Viktort látjuk majd, aki másfél éve, Kazahsztánban vb-ezüstérmes lett. Leghőbb vágyam, hogy megvalósíthassuk az álmunkat, és mindketten érmet vihessünk haza az olimpiáról!

– Amikor a páratlan számú érmet említette, nem volt nehéz kitalálni, hogy pályafutása záróakkordjára, a tokiói olimpiára céloz, amelyre történetesen világ- és Európa-bajnoki címvédőként utazik majd. Ennél kedvezőbb előzmények aligha lehetnek.
– Persze, hatalmas önbizalmat is ad, illetve nagyon jó visszajelzést arról, hogy valamit még mindig jól csinálok. A mostani, varsói Európa-bajnoki cím meg aztán különösen, tudniillik ezt megelőzően a 2019-es kazahsztáni világbajnokságon birkóztam legutóbb nagy versenyen, élesben, és noha azon is sikerült diadalmaskodnom, azért nem mostanában volt. Az, hogy másfél év kvázi kihagyást követően is ilyen jó formában, erőtől telve, akciódúsan tudtam versenyezni, nagyon jó érzéssel tölt el. Mutatja, hogy ennyi idő után sem felejtettem el birkózni... Az biztos, hogy ezekből az eredményekből és megerősítő élményekből lehet építkezni, azt ugyanakkor nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy önmagukban még nem jelentenek semmit, hiszen az olimpia teljesen új verseny lesz. A sportágunknak olyan non plus ultrája, amely nem fogható semmihez semmilyen szempontból, és amelyen csak a napi forma számít – ott és akkor nem lesz helye jóleső nosztalgiázásnak, meg visszafelé tekintgetésnek, kizárólag arra a két napra kell koncentrálni.

– Az olimpiai létszámcsökkentés nyomán már csak a súlycsoportok 16 legjobb versenyzője lehet ott Tokióban, így megnőhet a kiemeléses rendszer értéke.
– Még az olimpiáról lemaradók névsora is veretes, nemhogy a kijutóké... Az én súlycsoportomban, a 77 kilogrammban inkább az európai versenyzők dominálnak, a mezőny telis-tele világklasszisokkal, ezen felül az irániakkal is számolni kell, és hát ott van a dél-koreaiak olimpiai és világbajnok klasszisa, Kim Hjon Vu is, aki a 2012-es londoni olimpia döntőjében legyőzött. A mezőny a májusi világkvalifikációról érkező utolsó két birkózót leszámítva nagyjából kialakult már, én vébé- és Eb-címvédőként világranglista-vezetőként és első kiemeltként érkezhetek Tokióba – remélhetőleg jelent majd valamennyi tényleges előnyt.

– Van már frissebb, részletesebb információja a kiutazással, a buborékkal, a lebonyolítással kapcsolatban? Elvégre ez távolról sem lesz hagyományos olimpia...
– Sajnos sokat mi sem tudunk, változatlanul úgy vagyunk vele: kis túlzással mindegy, hogy miként, csak legyen... Korábban elhangzott olyan információ, hogy csak négy-öt nappal a versenyünk előtt érkezhetnénk meg Tokióba, ez viszont a létező legrosszabb megoldás lenne, hiszen ilyen hosszú utazás után akkor lennénk éppen az átállás mélypontján – magyarán, akkor lennénk a legrosszabb állapotban, amikor életünk legjobb formájában kellene. Ennél bármi jobb, az is, ha hamarabb ki tudnánk utazni a faluba – csak éppen egyelőre nem tudjuk, erre lesz-e lehetőség –, de még a másik végletet is aláírnám, hogy inkább „essünk be” a versenyre egy nappal előtte, és birkózzuk le úgy gyorsan, mert versenyeztem már így, és nem okozott gondot. Az mindenesetre biztos, hogy nagyon furcsa olimpia lesz. Azokat sajnálom nagyon, akiknek ez lesz az első, mert ők a koronavírus-világjárvány nyomán hozott szigorú korlátozások miatt jóformán semmit sem tapasztalhatnak meg a játékok teljesen egyedi, szenzációs atmoszférájából, a grandiózus olimpiai falu életéből, ami olyan, mint egy kis város a városon belül, parádés hangulattal, a versenyt megelőző és azt követő programokkal. Persze most nem is ez a legfontosabb – nekem meg aztán végképp nem –, de azért mégis, nagyon különös lesz... A lényeg, hogy a szakvezetőséggel együtt meg fogjuk találni a megoldást, annak a módját, hogy mindenki a csúcsformájában birkózhasson Tokióban.

– Hogyan néz ki a felkészülési programjuk az olimpiáig hátralévő nagyjából három hónapban?
– Mi, a varsói Európa-bajnokságon részt vevő versenyzők a jövő héten térünk vissza az edzőtáborba, és fokozatosan kapcsolódunk be újra a munkába. A májusi, szófiai világkvalifikációs viadalon induló társaink azután elutaznak Bulgáriába, mi ez idő alatt is folytatjuk a felkészülést, majd amikor ők visszaérkeznek – remélhetőleg minél több kvótát megszerezve –, belevágunk az utolsó etapba. Ha minden igaz, június második felében lesz még egy felkészülési versenyünk Törökországban, az lesz az utolsó nemzetközi megméretés a játékokat megelőzően.

– Viszont ahogy számolgatunk, az jutott eszembe, hogy a tokiói éremátadójukat bajosan tudják majd nézni itthon a gyerekek, hiszen magyar idő szerint a hajnali órákra esik...
– Erre csak annyit tudok mondani: a próféta szóljon önből!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. május 2-i lapszámában jelent meg.)