Vívás: a tőröző Dósának sincs meg az olimpiai kvóta

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.04.24. 16:18
null
Dósa Dánielnek sem jött össze a tokiói kvóta (Fotó: Földi Imre, archív)
A párbajtőröző Kun Anna után a tőröző Dósa Dániel sem tudott tokiói kvótát szerezni a vívók európai olimpiai pótkvalifikációs versenyén, Madridban.

 

Ezen a – szombaton és vasárnap zajló – viadalon már csak olyan országok egy-egy vívója indulhatott szakáganként, melyek az adott fegyvernemben még egyetlen kvótát sem szereztek. Tokiói részvétel a győzelemért járt.

Férfi tőrben 24 vívó indult, az első szakaszban négy hatos csoportban zajlottak a küzdelmek. Dósa Dániel legyőzte a szlovák Cedric Serrit, a lett Vitalijs Kucebát, a román Silviu Rosut, de kikapott a moldovai Eugeniu Vadaniuctól és az ukrán Klod Junesztől. A Törekvés 25 éves vívója a 16 között a lengyel Michal Siesszel találkozott, akitől 15–11-es vereséget szenvedett - a viadal honlapja szerint. Így a 12. helyen végzett, és egyben eldőlt, hogy férfi tőrben nem lesz magyar induló a tavalyról idén nyárra halasztott olimpián.

A nap során korábban Kun Anna hatodik lett, ezzel ő sem tudta kiharcolni a tokiói részvételt.
Női tőrben, valamint férfi és női kardban kijutott a magyar válogatott a játékokra, így ezekben a csapatverseny mellett egyéniben a maximális három-három vívó szerepelhet, férfi párbajtőrben pedig ranglistás helyezése alapján Siklósi Gergely indulhat Tokióban.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
6 órája

Vívó Eb: az ötödik helyen végzett a magyar férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.06.19. 18:09

Vívó Eb: az 5–8. helyen végezhet a magyar férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.06.19. 15:23

Vívás: Dósa 7., Szemes 8. a genovai Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.06.16. 18:26

Siklósi Gergely kikapott az elődöntőben, így bronzérmes lett a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.15. 18:43

Vívó Eb: két magyar a legjobb 16 között férfi párbajtőrben

Egyéb egyéni
2025.06.15. 16:20

Vívó Eb: a férfi párbajtőrözőkkel teljessé vált a viadalon részt vevő magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.06.05. 20:20

Vívás: negyedik a női párbajtőrcsapat a vuhszi vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.25. 11:39
Ezek is érdekelhetik