Tokió 2020: Simone Biles nem zárja ki a párizsi részvételt

Vágólapra másolva!
2021.04.08. 11:16
null
Nem lehetetlen, hogy még Párizsban is gyűjthet néhány érmet… (Fotó: AFP)
Simone Biles négyszeres olimpiai bajnok tornász nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy az idén nyárra halasztott tokiói olimpia után a párizsi játékokon is elindul – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

A 24 éves versenyző szerdán egy videokonferencián azt mondta, jelenleg minden erejével a tokiói felkészülésre koncentrál, de nem zárja ki a folytatás lehetőségét.

„Az olimpia után amerikai turnéra indulunk, hogy azután mi fog történni, még nem tudom. Francia edzőim, az egyaránt Párizsból származó Cécile és Laurent Landi azonban érzelmileg zsarolnak, hogy szerspecialistaként folytassam utána is” – jelentette ki Biles, aki 2019-ben azt mondta, Tokió után visszavonul.

Az amerikai szupersztár 2019-ben a világbajnokságok történetének legsikeresebb tornásza lett: 25 érme és 19 aranya egyaránt rekord. Rio de Janeiróban négy aranyat és egy bronzot nyert, Tokióban pedig várhatóan mind a hat éremért harcban lesz: amennyiben az összes számban – csapatverseny, egyéni összetett, felemáskorlát, gerenda, ugrás és talaj – nyerni tud, akkor megdönti a szovjet Larissza Latinyina kilenc aranyérmes olimpiai rekordját.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Torna Eb: Mészáros Krisztofer hatodik lett nyújtón

Torna
Tegnap, 17:13

Torna Eb: Czifra Bettina Lili ezüstérmes lett felemás korláton

Torna
2025.05.30. 19:07

Torna Eb: Mayer Gréta nyolcadik lett ugrásban

Torna
2025.05.30. 17:51

Mészáros Krisztofer: Tudtam, hogy ez bennem van!

Egyéb egyéni
2025.05.30. 15:00

Tizedik lett a magyar páros a torna Eb-n

Torna
2025.05.28. 20:37

Mészáros Krisztofer: tovább, tovább!

Torna
2025.05.27. 21:49

Önállóvá válik a Magyar Ritmikus Gimnasztika-szövetség

Egyéb egyéni
2025.05.22. 12:52

Molnár Botond vállsérülés miatt nem indul a torna Eb-n

Torna
2025.05.19. 14:37
Ezek is érdekelhetik