Rg-vk: Pigniczki Fanni a 11. az első nap után Taskentben

Vágólapra másolva!
2021.04.16. 20:16
Pigniczki Fanni az előkelő 11. helyen áll az olimpiai kvalifikációs ritmikus gimnasztika világkupa-sorozat taskenti állomásának pénteki napját követően – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

A magyar szövetség sajtóközleménye szerint a selejtező első napján Pigniczki labdával 23.750 pontot gyűjtött, a karikagyakorlatára pedig 22.500 pontot kapott, így 46.250 ponttal a 11. helyen áll az ötvenfős mezőnyben. Az olimpiai kvótáért folytatott harcban jelenleg az ötödik pozíciót foglalja el, de csak néhány tizeddel van lemaradva a vetélytársak mögött.

Wiesner Hanna labdával 20.900, karikával 18.900 pontot kapott, így a 32. helyről várja a szombati folytatás, amikor buzogánnyal és szalaggal versenyeznek majd a tornászok.

Az olimpiai kvóta megszerzésére két lehetőség van, az egyik a világkupa-sorozat, a másik az Európa-bajnokság. A négy állomásból álló világkupában a három legjobb összetettben elért helyezés számít. Az összesített listából kikerülnek azoknak az országoknak a versenyzői, amelyek már két indulási jogot szereztek az idén nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékokra, és az így kialakult sorrendben az első három helyezett szerez kvótát. Pigniczki az első, szófiai állomás után harmadik volt a kvótaszerzés szempontjából.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni bordatöréssel versenyzett a világbajnokságon

Egyéb egyéni
16 órája

Rg-vb: fejlődési pályán van a magyar rg a kéziszercsapat edzője szerint

Egyéb egyéni
2025.08.25. 11:26

Brazil mezben magyar hetedik hely az rg-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.08.24. 23:38

Rg-vb: döntős a magyar együttes kéziszercsapat

Egyéb egyéni
2025.08.24. 09:38

Rg: Darja Varfolomeev megvédte világbajnoki címét egyéni összetettben

Egyéb egyéni
2025.08.23. 09:30

Rg-vb: nincs magyar döntős az egyéni versenyben

Torna
2025.08.22. 09:06

RG-vb: Lovász Luca 17. lett labdával

Egyéb egyéni
2025.08.21. 06:53

Három magyar indul egyéniben az rg vb-n

Egyéb egyéni
2025.08.06. 15:08
Ezek is érdekelhetik