Öttusa: mind a négy magyar döntős a szófiai világkupán

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2021.04.15. 18:17
null
Gulyás Michelle (Fotó: Tumbász Hédi – archív)
Mind a négy magyar versenyző bejutott a szombati döntőbe a szófiai világkupaverseny női kvalifikációjából. Igaz, a bolgár fővárosban nem csak a selejtező rostálta meg a mezőnyt.

 

Több mint egyesztendős kihagyás után márciusban Budapesten indult útjára ismét az öttusázók világkupa-sorozata. A koronavírus-járvány miatt a szervezők szigorú szabályok mellett rendezték meg a viadalt, a mindennapos teszteknek, a kötelező maszkviselésnek (több fegyelmezetlen edző akkreditációját is elvették) hála, mindössze egy pozitív PCR-teszt született, ami egy az utolsó napi mix váltóra érkező egyiptomi versenyzőé volt.

Bulgáriában úgy tűnik, borult a rendszer, hiszen az első szófiai világkupáról már pozitívan tért haza egy francia versenyző és edzője, a csütörtökön kezdődött második verseny előtt elvégzett tesztek pedig több esetben támasztották alá a vírusfertőzést, az olasz csapat például nem is tud indulni a világkupán.

A magyarok köszönik, jól vannak. Hogy mennyire, azt a hölgyek be is bizonyították a csütörtöki selejtezőben, remek szerepléssel mind a négy versenyzőnk könnyedén a szombati döntőbe jutott. Extra-teljesítményt ezen a napon Gulyás Michelle és Simon Sarolta nyújtott – előbbi 22 tussal megnyerte a B-csoport vívását és a leggyorsabb eredményt tempózta úszásban, utóbbi az A-csoportban remekelt a páston – 18 találattal nyerte meg ezt a számot. De a C-csoportban szereplő Alekszejev Tamara és Guzi Blanka is magabiztosan menetelt végig a napon, olyannyira, hogy Kállai Ákos női szövetségi kapitány szerint egy percig sem kellett izgulnia versenyzőiért.

„Boldogabbak vagyunk, mint egy héttel ezelőtt, mert most négyből négy lett a mérlegünk úgy, hogy igazából egy másodpercig sem kellett izgulni a lányok továbbjutásáért. Gulyás Michelle és Simon Sarolta nagy dicséretet érdemel, mindkét fiatal versenyzőnk zseniális volt a páston, le a kalappal előttük” – mondta a kapitány.

Pénteken a férfi selejtezőkkel folytatódik a világkupa, Bereczki Richárd, Demeter Bence, Kardos Bence és Kasza Róbert kezdi meg a küzdelmeket.

Legfrissebb hírek

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
5 órája

A Los Angeles-i olimpiát célozza meg az öttusázó Koleszár Mihály

Egyéb egyéni
2025.09.23. 12:27

Balogh Gábor: Magyarország jelenleg a három legjobb öttusanemzet között van

Egyéb egyéni
2025.09.18. 12:28

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20
Ezek is érdekelhetik