Vitorlázás: előrelépett a Virág, Molnár kettős az olimpiai selejtezőn

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.23. 20:10
null
A harmadik versenynapon két helyet javított, így jelenleg a 17. helyen áll a Virág Flóra (a képen) és Molnár Dávid páros (Fotó: Tumbász Hédi)
A harmadik versenynapon két helyet javított, így jelenleg a 17. helyen áll Virág Flóra és Molnár Dávid a vitorlázók Nacra 17-es hajóosztályának Lanzarote Winter Series elnevezésű olimpiai kvalifikációs versenyén, a kvótaszerzéstől azonban messze vannak – írja az MTI.

 

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a tokiói kvóta megszerzéséhez kilenc futam után a hatodik helyen álló finn Sinem Kurtbay, Janna Jarvine páros áll a legközelebb a kvalifikációt még nem szerzett európai egységek közül. A végső sorrend pénteken, további hét futam után alakul majd ki.

„A mai volt a legjobb napunk ebben a nagyon erős mezőnyben. Jó sebességünk volt, persze a rajtok nagyon sokat számítottak, nekünk a mai harmadik futamban sikerült igazán jól indítani. Holnapra a mainál erősebb szelet jósolnak, ez – ha így lesz – nekünk kedvező” – mondta a honlapnak Virág Flóra a partra érkezés után. A magyar páros a keddi három futam közül az elsőn a 17., majd a 16., végül pedig 11. helyen ért célba.

A 2018-ban junior vb-hatodik kettős hat ország csapataival harcol a Kanári-szigeteken a hajóosztály egyetlen, még megszerezhető olimpiai helyéért.

Az utolsó európai kontinentális selejtező a Nacra 17 esetében eredetileg a tavalyi, genovai világkupa lett volna, de a koronavírus-járvány miatti halasztás és többszöri módosítás után a Lanzarote Winter Seriest jelölték ki, amely a 49-eseknek is kvótaszerző viadal. Utóbbiban nincs magyar egység.

Vitorlázásban Magyarországnak eddig négy olimpiai helye van. Berecz Zsombor (Finndingi) és Érdi Mária (Laser Radial) éremesélyesként indulhat Tokióban, melyre még Vadnai Benjamin (Laser Standard) szerzett részvételi jogot, ő testvérével, Jonatánnal válogatózik az ötkarikás játékokért.

Szörfben Cholnoky Sára olimpiai kvótás, Gádorfalvi Áron pedig visszalépések esetén készülhet hetedik olimpiájára.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
14 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Hány érmet szereztek a MOB elnökei? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 8. rész

Egyéb egyéni
2025.08.04. 15:32
Ezek is érdekelhetik