Öttusa-vk: a férfiaknál is négy magyar jutott döntőbe Budapesten

Vágólapra másolva!
2021.03.25. 18:46
null
Bereczki Richárd magabiztosan jutott be a fináléba (Fotó: Földi Imre, archív)
Négy magyar jutott be a budapesti öttusa világkupa szombati férfi döntőjébe. Bereczki Richárd és Kardos Bence magabiztosan, Demeter Bence és Marosi Ádám vért izzadva van ott a legjobbak között.

 

A vívás.

Némi túlzással élve ez az a versenyszám, amellyel nagyon meg lehet nyerni vagy éppen igazán el lehet veszíteni egy-egy öttusaversenyt. Nem véletlen, hogy nem csak a mindennapos felkészülésben, de a versenyeken a pástra lépést megelőzően is mentálisan óriási hangsúlyt fektetnek az öttusázók a ráhangolódásra, arra, hogy fejben minél jobban jelen legyenek az egy tusra menő párharcaik során.

Ebből is fakad, hogy a vívás az a szám, ahol a leginkább megmutatkozik egy-egy versenyző karaktere. Ennek megfelelően volt, aki visszafogottan, csendesen, volt, aki egy-egy dühödt kicsattanással megspékelve, s akadt, aki valódi önkívületet megélve menetelt végig a budapesti Világkupa férfi selejtezőjében a 15 körös verseny során.

MEGJÁRTA A POKOL ÖSSZES BUGYRÁT

Demeter Bence: „Nagyon kellett futni ezért a döntőért, mert elég nehézkesen állt össze ez a nap. A vívásnál sajnos arra kellett összpontosítanom, hogy olyan állapotba hozzam magam, hogy a hullámvölgyekből ki tudjak kerülni és képes legyek normális eredményt elérni. Mindenkin nagy a nyomás, az olimpia évében vagyunk és nem csak a külföldi versenyzőkkel, a hazai riválisokkal is meg kell küzdeni. De bízom benne, hogy a döntőben sokkal jobban összeállnak majd a dolgaim.”

Marosi Ádám: „Mint általában véve az öttusaversenyeknél, most is a vívás volt a kulcs a selejtezőben. Középen volt egy borzalmas szériám, nyolcat kaptam zsinórban, vagyis ismét megjártam a pokol összes bugyrát. Nagyon kellett a végén, hogy kijöjjek abból a gödörből és szerencsére sikerült plusz hárommal befejezni a vívást. Hiába van sportpszichológusom, amikor ilyen gödörbe kerül az ember, akkor nagyon sötét gondolatok tudnak átfutni a fejében.”

A csendes küzdők közül az egyik a már olimpiai kvótás Demeter Bence volt, akinek nagy részt arra ment el az energiája páston, hogy folyamatosan hullámvölgyekből rángassa ki magát. Az A csoportban szereplő székesfehérvári versenyzőnek a magához képest visszafogottabb vívás után egy elég combos futásra volt szüksége ahhoz, hogy bejusson a szombati 36 versenyzőt felvonultató fináléba.

A magyar válogatott másik szofisztikált tagja, Kardos Bence más lelkiállapotban értékelhette a napját: erős úszást követően egy parádés vívást tudott maga mögött, s mivel a nemzetközi mezőny legjobb laser runosai közé tartozik, így különösebben nem kellett megizzadnia ahhoz, hogy csoport-másodikként kvalifikáljon a szombati folytatásra.

„Hoztuk a kötelezőt” - értékelt szűkszavúan a Trion SC fiatalja, aki ha a döntőben is így teljesít, könnyen kvótás helyre léphet elő az olimpiai rangsorban.

De térjünk vissza a pástra, az utolsó csoport küzdelmeire, amelyben Bereczki Richárd 17 győzelemmel magabiztosan, Marosi Ádám közönség hiányában saját magát űzve, hajtva és Demeter Bencéhez hasonlóan a versenyét a sírból visszahozva tudta le a vívást és persze összességében a férfi selejtezőt. Az utolsó csoport két magyarja bejutott a legjobb 36 versenyző közé, így összességében négy magyar lesz ott a szombati döntőben.

ÖTTUSA VILÁGKUPAVERSENY, BUDAPEST
Férfiak, selejtező
A-csoport:
1. Aleix Heredia Vives (spanyol) 1162, ...8. Demeter Bence 1157, ...15. Regős Gergely 1141
B-csoport: 1. Alexandre Dallenbach (svájci) 1172, 2. Kardos Bence 1165, ...14. Kasza 1140
C-csoport: 1. Marvin Faly Dogue (német) 1174, ...4. Bereczki Richárd 1162, ...8. Marosi Ádám 1151

Legfrissebb hírek

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
6 órája

A Los Angeles-i olimpiát célozza meg az öttusázó Koleszár Mihály

Egyéb egyéni
2025.09.23. 12:27

Balogh Gábor: Magyarország jelenleg a három legjobb öttusanemzet között van

Egyéb egyéni
2025.09.18. 12:28

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20
Ezek is érdekelhetik