Honvéd: további négy évig Simicskó és Gergely irányít

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.03.24. 14:00
null
Gergely István (Fotó: Tumbász Hédi – archív, 2020)
A Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) tisztújító küldöttgyűlése újabb négy évre Simicskó Istvánt választotta meg a klub elnökének, Gergely Istvánt pedig ügyvezető elnöknek – írja az MTI.

 

Simicskó István (Békés Megyei Hírlap/Imre György – archív, 2020)
Simicskó István (Békés Megyei Hírlap/Imre György – archív, 2020)

A BHSE tájékoztatása szerint a keddi tisztújítást online rendezték meg, és azon a szavazásra jogosult 68 küldött közül 60 vett részt.

„A küldöttek dr. Simicskó István elnököt immáron harmadik alkalommal választották meg a Budapesti Honvéd Sportegyesület elnökének” – áll a közleményben, mely azt is kiemelte, hogy a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Gergely Istvánt is megerősítették ügyvezetői tisztségében.

Az eddigi elnökség tagjai közül Simóka Kálmánné, Nébald György, Nemeskéri Zoltán és Virágh István nem kívánt élni az újraválasztás lehetőségével.

Az új elnökség – melynek tagja lett többek között Siklósi Gergely világbajnok és világranglista-vezető párbajtőröző is – rögtön megtartotta első ülését, melyen a tagok Farkas Lászlót újra megválasztották ügyvezető elnökhelyettesnek.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Újabb négy évig Simicskó István és Gergely István vezeti a Budapesti Honvéd Sportegyesületet

Egyéb egyéni
2025.01.31. 21:36

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

NB II, 2024–2025, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Labdarúgó NB II
2024.07.16. 07:38

Felkészülés: az Újpest nyert Ausztriában, a Loki kikapott a Rapid Wientől

Labdarúgó NB I
2024.07.13. 20:23

Lejárt a szerződése, Bobál Gergely elhagyja a Honvédot

Labdarúgó NB II
2024.07.02. 17:37

NB II: rutinos belső védővel bővül a Budapest Honvéd kerete; igazolt a Szeged is

Labdarúgó NB II
2024.07.02. 14:09

NB II: Holman Dávid marad a Honvédnál, öten viszont távoztak – hivatalos

Labdarúgó NB II
2024.07.01. 20:51

NB II: rutinos középpályást igazolt a Honvéd

Labdarúgó NB II
2024.06.28. 15:35
Ezek is érdekelhetik