Elismerés: sportolók, sportvezetők ünnepi kitüntése

Vágólapra másolva!
2021.03.15. 17:25
null
A Honvéd korábbi tulajdonosa, George F. Hemingway a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült (Fotó: Török Attila, archív)
Magyarország köztársasági elnöke, Áder János a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából, a miniszterelnök, Orbán Viktor előterjesztésére kitüntetéseket adományozott korábbi és jelenlegi sportolók, illetve sportvezetők számára – ezeket gyűjtöttük össze a Magyar Közlöny alapján.

 

A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetésben részesült Bíróné Keleti Ágnes, a nemzet sportolója, ötszörös olimpiai bajnok tornász, edző, nemzetközi versenybíró, minden idők legeredményesebb magyar tornászaként aratott világraszóló sikerei, példaértékű sportolói edzői és tanári pályafutása elismeréseként

A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült George F. Hemingway, a magyar labdarúgósport fejlesztésében, különösen a Budapest Honvéd FC megmentésében, valamint az egyik legkiemelkedőbb magyar utánpótlásközpont, a Magyar Futball Akadémia létrehozásában vállalt szerepe elismeréseként.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült: Bárány Árpád olimpiai és világbajnok párbajtőrvívó, versenybíró, szakedző a hazai vívósport területén versenyzőként és sportszakemberként elért, világviszonylatban is kimagasló eredményei elismeréseként; Csom István olimpiai bajnok sakkozó, nemzetközi sakknagymester, sakkszakíró, nemzetközi versenybíró a magyar sakksport nemzetközi rangját erősítő és a sportágat világszerte népszerűsítő, kivételesen eredményes sportolói, valamint sikeres edzői pályafutása elismeréseként.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült Babella Balázs, a szingapúri kajak-kenu válogatott vezetőedzője a magyar–szingapúri sportkapcsolatok fejlesztése terén elért kiemelkedő eredményei elismeréseként

A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült: Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok gyorsasági kamionversenyző a magyar autósport területén elért kimagasló eredményei elismeréseként; Löwenstein Pál siketlimpiai bajnok asztaliteniszező az asztalitenisz sportágban elért, nemzetközileg is kiemelkedő eredményei elismeréseként; Supola Zoltán Európa-bajnok tornász, artistaművész, edző a magyar tornasport nevadai népszerűsítését szolgáló több évtizedes munkája, valamint a világhírű Cirque de Soleil társulattal elért sikerei elismeréseként; Dr. Szabó Zsolt, a Diósgyőri VTK Sportegyesület orvosigazgatója a hazai és nemzetközi kézsebészet területén elért kiemelkedő szakmai eredményei, valamint a diósgyőri sportolók egészségügyi ellátása érdekében végzett színvonalas munkája elismeréseként; Szollár András koronglövész, lőoktató, a Magyar Lőoktatók Egyesületének alapítója a koronglövészetben elért sikerei, nemzetközi szinten is jegyzett fegyverszakértői, illetve értékbecslői tevékenysége, valamint a biztonságos fegyverkezelési és lőismereti képzés hazai megszervezésében vállalt jelentős szerepe elismeréseként.

A Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült: Lukács József tornamesteredző, a magyar női tornászválogatott egykori szövetségi kapitánya a magyar és az európai tornasportért végzett több évtizedes, kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként.

A Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült: Dallos Sándor József úszószakedző, nyugalmazott főiskolai docens a nyíregyházi úszásoktatás fejlesztése, valamint a szabadidősport népszerűsítése érdekében végzett munkája elismeréseként; Dallos Sándorné úszószakedző, nyugalmazott pedagógus a nyíregyházi úszásoktatás fejlesztése, valamint a szabadidősport népszerűsítése érdekében végzett munkája elismeréseként.

Legfrissebb hírek

Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és harmadik hellyel zárt Kiss Norbert Mostban

Egyéb autó-motor
2025.08.31. 21:08

Gyorsasági kamion Eb: első és második hellyel kezdett Kiss Norbert Mostban

Egyéb autó-motor
2025.08.30. 23:58

„Budapesten mindig otthon érzem magam” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2025.08.20. 20:35

Sulyok Tamás a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést adta át Thomas Bachnak

Egyéb egyéni
2025.08.19. 21:04

Gyorsasági kamion Eb: újabb győzelem és harmadik hely Kiss Norbertnek a Nürburgringen

Egyéb autó-motor
2025.07.13. 17:17

Futamgyőzelem és harmadik hely Kiss Norbert szombati mérlege a Nürburgringen

Egyéb autó-motor
2025.07.12. 17:13

Kiss Norbert nyerte meg a kamion Eb egyetlen futamát a Slovakiaringen

Egyéb autó-motor
2025.06.08. 21:57

Gyorsasági kamion Eb: Kiss Norbert duplázott a Slovakiaringen

Egyéb autó-motor
2025.06.07. 17:50
Ezek is érdekelhetik