Cselgáncs-vk: Tóth Krisztián bronzérmes a taskenti Grand Slamen

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.03.07. 14:51
null
Tóth Krisztián bronzérmet nyert a taskenti Grand Slamen (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
A 90 kilogrammos Tóth Krisztián bronzérmet nyert a cselgáncsozók taskenti Grand Slam-viadalán.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a 2014-ben vb-, 2016-ban Eb-ezüstérmes magyar dzsúdós lengyel, olasz és grúz ellenfelet legyőzve jutott be a négy közé, ahol megállította őt a vb-harmadik japán Nagaszava Kenta.

Az MTK dzsúdósa a bronzmérkőzésen a komolyabb nemzetközi eredmény nélkül álló észt Klen Kristofer Kaljulaiddal csapott össze, pályafutása során először. A küzdelem hat másodperccel a négyperces mérkőzésidő előtt ért véget, amikor a magyar versenyző ellenfele akcióját megkontrázta, és ippont kapott belső combdobására.

A 26 éves Tóth hetedikként előzőleg is stabilan olimpiai kvótát érő helyen állt a kvalifikációs rangsorban, és mostani szereplésével megerősítette pozícióját.

Az üzbég fővárosban tatamira lépő fennmaradó tíz magyar közül Gercsák Szabina (70 kg) hetedik lett, a többiek helyezetlenül zártak.

Legfrissebb hírek

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

Tóth Krisztián egyelőre a jövő évi, hazai világbajnokságig tervez

Egyéb egyéni
2024.09.26. 13:27

Párizs 2024: francia címvédés a cselgáncsozók csapatversenyében

Párizs 2024
2024.08.03. 19:00

Tóth Krisztián: Óriási dolog, hogy a csapat kijutott az olimpiára

Párizs 2024
2024.08.03. 11:05

Tóth Krisztián is kikapott, az olasz cselgáncsozók jutottak tovább

Párizs 2024
2024.08.03. 09:31

Párizs 2024: sorozatban negyedik olimpiáján is aranyérmes Teddy Riner

Párizs 2024
2024.08.02. 18:24

Tóth Krisztián: Sajnos el kell fogadni, hogy az ember felett elmegy az idő

Párizs 2024
2024.07.31. 12:18

Fájó nap a dzsúdósoknál: Gercsák Szabina és Tóth Krisztián is kiesett

Párizs 2024
2024.07.31. 10:54
Ezek is érdekelhetik