Öttusa: magyar bajnokság is lesz a fedett pályás idénynyitó

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.24. 15:56
null
A nemzetközi viadal zárt kapus lesz (Fotó: AFP – illusztráció)
Magyar bajnoki érmeket is osztanak az öttusázók budapesti, nemzetközi fedett pályás idénynyitóján – tudta meg az MTI. A nevezések alapján a viadalra mindkét nemben népes és erős mezőny gyűlik össze, ami komoly feladat elé állíthatja a hazai versenyzőket.


Gallai István, a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) főtitkára az MTI érdeklődésére elmondta, a kapitányok kérésére és a szakmai bizottság egyetértésével lesz a szombaton kezdődő és keddig tartó viadal egyben országos bajnokság is. Ezt egyrészt az indokolja, hogy ilyen színvonalú mezőnyöket később nem lehetne összehozni, így a verseny a felkészülést is szolgálja, másrészt a világkupa tervezett márciusi rajtja után nagyon sűrű a versenynaptár, amelybe nehéz lenne beilleszteni egy országos bajnokságot.

További szempont, hogy az olimpia után a sportág fokozatosan áttér az új formátumú lebonyolításra, így a jelenlegi rendszerben akkor már nem lenne értelme ob-t rendezni. A változtatással a versenyek kieséses rendszerben zajlanak majd, és az egyes számok között jelentősen lerövidül az idő. Ezzel a nemzetközi szövetség (UIPM) szándéka szerint dinamikusabbá válik a program, és a 90 perces blokkokat jobban tudják majd követni a nézők

„Ősszel, októberben rendezünk majd egy új formátumú országos bajnokságot is” – tette hozzá Gallai István, aki elmondta még, hogy a mostani viadalon nemenként két eredményhirdetés lesz, egy a teljes mezőnynek, egy pedig külön a magyar résztvevőknek.

A Peridot nemzetközi viadal a koronavírus-járvány miatt zárt kapus lesz, de az eseményeket – az úszást, a lovaglást és a kombinált számot – a szövetség Pentathlon Hungary elnevezésű YouTube-csatornáján követni lehet majd, melyre a pentathlon.hu oldalról a live stream fülön keresztül lehet a legkönnyebben eljutni. Az eredmények pedig felkerülnek az info.pentathlon.hu oldalra.

Szombaton a nők, vasárnap a férfiak selejtezőjét rendezik, hétfőn és kedden pedig a két döntőt. Az úszást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem uszodájában, a lovaglást a Nemzeti Lovardában, a vívást és a lövészettel kombinált futást pedig a BOK Csarnokban bonyolítják le.

Legfrissebb hírek

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa: Magyarország nyerte el a 2027-es világbajnokság megrendezésének jogát

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:30

Öttusa-vb: Bauer Blanka semmissé tette a 0–8-as kezdést vívásban; Guzi Blanka elsőre azt hitte, eltört az ujja

Egyéb egyéni
2025.08.29. 11:12

Öttusa-vb: Gáll András és Szép Balázs küzdhet a szombati fináléban a magyarok közül Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.28. 14:55

Akár öt magyar is elődöntőben lehetett volna Kaunasban az öttusa-vb-n

Egyéb egyéni
2025.08.27. 18:57
Ezek is érdekelhetik