Golf: rájátszás döntött Tiger Woods versenyén

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.02.22. 10:57
null
Max Homa (Fotó: Getty Images)
Az amerikai Max Homa nyerte meg Tiger Woods versenyét, a profi golfozók legrangosabb sorozatának vasárnap zárult állomását, a 9.3 millió dollár összdíjazású The Genesis Invitationalt.

 

A Los Angeles-i Riviera Country Clubban megrendezett tornán sokáig az első három napon át vezető Sam Burns tűnt befutónak, ám vasárnap a pálya második felében sokat hibázott, négy szakaszon háromszor bogeyt (az alapütésszámnál eggyel rosszabb) ért csak el – írja az MTI.

Homa és Tony Finau viszont jól játszott, és végül azonos eredménnyel ők zártak az élen. A győzelemről rájátszás döntött, amelyben a második szakaszon Homa diadalmaskodott.

A 30 éve Homa karrierje második PGA-sikerét aratta, és a mostani első helyért 1.674 millió dollár (496 millió forint) ütötte a markát. Finaunak – egyetlen győzelem mellett – ez volt a tizedik második helyezése PGA-tornán.

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY
GENESIS INVITATIONAL, PACIFIC PALISADES
A pénzdíj:
9.3 millió dollár. A pálya: 6695 méter, 71 par
1. Max Homa (amerikai) 272 ütés (66, 70, 70, 66) – rájátszás után
2. Tony Finau (amerikai) 272 (71, 67, 70, 64)
3. Sam Burns (amerikai) 273 (64, 66, 74, 69)

WOODS REMÉLI, HOGY A MASTERSEN MÁR JÁTSZHAT
Tiger Woods bízik benne, hogy decemberi hátműtétje után legkésőbb a golfozók idei első major tornáján, az áprilisi US Mastersen ismét pályára léphet.
A 15-szörös Major-győztes sztár december 23-án esett át ötödik gerincműtétjén, s azóta lábadozik. Woods vasárnap, a Los Angeles-i versenyen árulta el, hogy folyamatosan végzi a rehabilitációs edzéseket. Ehhez hozzátette, hogy még vár rá egy MRI-vizsgálat, s reményei szerint azt követően kezdheti meg a komolyabb tréningeket.
„Jól érzem magam, bár egy kicsit merev vagyok – jegyezte meg a 45 éves golfozó, aki nem tudja, mikor versenyezhet újra, arra kérdésre pedig, hogy az április 8-án rajtoló augustai viadalon ott lesz-e, annyit felelt: – Istenem, nagyon remélem.”
A golf legnépszerűbb játékosa hosszú éveken át küzdött krónikus hátfájdalmakkal, és évekig kérdéses volt, játszhat-e majd újra. A negyedik beavatkozását követően viszont 2018-ban sikeresen vissza tudott térni, 2019-ben pedig – karrierje során ötödik alkalommal – megnyerte a Masterst. Tavaly azonban megint erősödtek a fájdalmai, a viadalokon gyengén szerepelt, s karácsony előtt újra kés alá feküdt.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Golf: Tiger Woods hét hónap után versenyez újra

Egyéb egyéni
2025.02.08. 08:52

Háztartási baleset érte a világelső golfozót, egy ideig nem játszhat

Egyéb egyéni
2024.12.28. 14:09

A PGA Tour párosa lesöpörte a LIV legjobbjait a Las Vegas-i golfmeccsen

Egyéb egyéni
2024.12.18. 12:13

6 sport, ami irreálisan magas költségekkel jár

Egyéb egyéni
2024.12.13. 14:41

Az Egyesült Államok visszavágott Európának, elhódította a Solheim-kupát

Egyéb egyéni
2024.09.15. 22:34

Az ezüst és a bronz után megvan neki az olimpiai arany is: az új-zélandi világklasszis győzött női golfban

Párizs 2024
2024.08.10. 18:19

Nagy izgalmak női golfban, a két éllovas azonos ütésszámmal várja az utolsó fordulót

Párizs 2024
2024.08.09. 18:30

Svájci játékos állt az élre a női golfozóknál, és óriásit játszott a mezőny papíron leggyengébb tagja is

Párizs 2024
2024.08.08. 19:00
Ezek is érdekelhetik