Evezés: Krémer megelőzte Gadányit az újabb erőpróbán

Vágólapra másolva!
2021.02.20. 11:56
null
A nőknél normálsúlyban Krémer Eszter bizonyult a legjobbnak (Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország)
A nőknél normálsúlyban Krémer Eszter bizonyult a legjobbnak a magyar evezős válogatott keret meghívásos, törökországi edzőtáborának második erőpróbáján, maga mögé utasítva az első körben legjobb Gadányi Zoltánt.

 

A szövetség közösségi oldalának tájékoztatása alapján a férfiaknál a riói olimpikon Pétervári-Molnár Bendegúz meg tudta őrizni vezető pozícióját Köycegizben, míg könnyűsúlyban Furkó Kálmán és Abid Syham nyert. A március 21-i, szegedi válogatón így ebben a négy versenyszámban a keret tagjai közül kizárólag ők várják a kihívókat.

A könnyűsúlyú mezőnyben nemzetközi szinten is eredményes Galambos Péter ezúttal is az olimpiai programban szereplő normálsúlyban próbálkozott, de nem járt sikerrel. A magyar női mezőnyben meghatározónak számító, könnyűsúlyban magyar bajnok Polivka Dóra deréksérülése miatt csak később tud bizonyítani, míg az egy évvel ezelőtti hazai válogatón normálsúlyban győztes Bertus Kitti kisebb térdműtétje miatt el sem utazhatott a magyar válogatott keret meghívásos, január 25-től – egyhetes megszakítással – február 28-ig tartó törökországi edzőtáborába.

A hét közepén rendezett első megméretésen, a rangsorolón még súlycsoportoktól függetlenül versenyeztek egymással a keret tagjai.

Rövid pihenőt követően a köycegizi edzőtáborban a szakemberek a csapategységek tesztelésével folytatják a munkát, és keresik a legjobb összeállítású kétpárevezőst, kormányos nélküli kettest és négypárevezőst.

Az európai olimpiai pótkvalifikációs versenyt, valamint az Európa-bajnokságot április elején az olaszországi Varesében rendezik. A magyar evezősök még nem szereztek kvótát a tokiói olimpiára. A 2016-os, riói játékokon két egységet indíthattak – férfi egypárt és kettest –, mindkettő a pótkvalifikációs versenyen szerzett indulási jogot.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik