Medence, szorító és bowlingpálya a Fehér Házban

 

You can read the story in English here!

Joe Biden január 20-án teszi le a hivatali esküt, és lesz abban a pillanatban az Egyesült Államok 1776. július 4. óta íródó történetének 46. elnöke. A Donald Trumpot máig fél Amerika által vitatott módon térdre kényszerítő, 78 éves demokrata Biden fiatalon amerikai futballozott – az Archmere Academy nevű delaware-i katolikus magánközépiskola színeiben halfback volt.

És elődei közül is szinte mindenki hódolt valamilyen testmozgásnak, ezzel is erősítve az amerikaiakban a tettre kész, sportos vezető imázsát.

Például a mai BLM által lelkesen támadott egyik alapító atya, az elnöki intézményt elsőként betöltő George Washington (1789–1797), aki (amint azt egyik utódja és harcostársa, Thomas Jefferson visszaemlékezéseiből tudjuk) kora egyik legnagyszerűbb lovasának számított, és ha csak ideje engedte, már fel is nyergelt, hogy kedvenc időtöltésének hódolhasson. De csak amikor éppen nem birkózott, íjászkodott, úszott vagy biliárdozott, mert ezeket a sportágakat is kifejezetten magas szinten űzte.

A manapság ugyancsak pellengérre állított Abraham Lincoln (1861–1865) ifjú korában a birkózásnak hódolt, állítólag mindössze egyetlen vereséget szenvedett, és sportága olyannyira hálás volt neki ezért, hogy 1992-ben a Nemzeti Birkózó Hírességek Csarnoka az „Outstanding American” (Kiemelkedő amerikai) címmel ruházta fel. Lincolnról feljegyezték, hogy az 1830-as évek elején egy illinois-i kisvárosban fogadásból két vállra fektette a szomszédos városka legyőzhetetlennek hirdetett bajnokot, Jack Armstrongot. Igaz, az elsőként fegyveres merényletben elhunyt elnök (összesen négyen voltak) szomorú dicsősége is az övé.

A William McKinley 1901-es meggyilkolása után 43 évesen beiktatott republikánus Theodore Roosevelt (1901–1909) megszállott bokszrajongó volt, még elnökként is rendszeresen sparringolt beosztottjaival a Fehér Házban, sportolói karrierjének pedig csak az vetett véget, hogy a hadsereg egy fiatal tüzértisztje súlyos szemsérülést okozott neki. Unokatestvére, az amerikai történelemben egyedüliként háromszor négy évre megválasztott (ma már nyolc évnél tovább nem elnökösködhetne), ám

Teddel ellentétben demokrata Franklin Delano Roosevelt (1933–1945) gyermekbénulásából adódóan nem gondolhatott élsportra. Ugyanakkor úszni nemhogy tudott, de heti három kemény edzéssel el is érte, hogy a karja és a felsőteste megfelelő képzést kapjon, és kerekesszékből is képes legyen ellátni elnöki teendőit, például megnyerni a második világháborút. Első megválasztása után mindenesetre a New York Daily News újság adománygyűjtésének eredményeképpen a Fehér Ház belsejében kiépítettek az elnöknek egy 50 láb hosszú kis medencét, hogy abban munka közben is karban tarthassa magát. (Utódja, a nem különösebben sportőrült Harry Truman pedig az első bowlingpályát telepítette a Fehér Házba…)

Dwight D. Eisenhower (1953–1961) az Egyesült Államok West Point-i katonai akadémiájának amerikaifutball-csapatában játszott running backet (futót) és linebackert (fedezetet), egy ízben 1912-ben a Carlisle elleni meccsen Jim Thorpe-pal, a tíz- és az ötpróba később stockholmi aranyaitól profi vád miatt megfosztott (és hetven évvel később rehabilitált) olimpiai bajnokával is szembe került a pályán – Eisenhower súlyos térdsérülése lett a párharc vége. A világháborús hős „Ike” elnökként a '60-as években úgy emlékezett vissza Thorpe-ra, mint aki különösebb edzés nélkül is jobb volt mindannyiuknál. Ugyanakkor Eisenhower szíve nem az amerikai futballért, hanem a baseballért dobogott, csak nehezen heverte ki, hogy nem került be a West Point csapatába.

„Talán ez életem legnagyobb csalódása…” – mondta nem sokkal halála előtt, ezzel jelezve, hogy még az addigi alelnöke, Richard Nixon felett 1960-ban diadalmaskodó John Fitzgerald Kennedy győzelme sem viselte meg ennyire. Amúgy a sportos Eisenhowert hetedik infarktusa vitte el 1969-ben.

JFK jóképű volt és megnyerő, de másokkal ellentétben különösebb sportkarriert nem tudott felmutatni. Igaz, testvéreihez hasonlóan ő is úszott és amerikai futballozott a Harvardon, továbbá egészen ügyesen golfozott is. Ír felmenőire való tekintettel szurkolt a Boston Red Soxnak, és sűrűn fordult meg a Washington Senators baseballmeccsein, de a sportot nem testedzésre, inkább dekoratív hitvese, Jackie társaságában a meccsek VIP-páholyában önmaga népszerűsítésére használta. Mígnem 1963. november 22-én Dallasba látogatott…

Richard Nixon (1969–1974) amúgy az egyik legnagyobb sportforma volt, hiszen nem csupán a bowling volt a mindene, ami miatt 1973-ban a Fehér Ház egysávos pályáját is automatizáltatta, de az amerikai futballban sem állta meg, hogy ne szóljon bele a dolgokba. Ezt annál is inkább könnyen megtehette, mert jó cimborája volt a Washington Redskins főedzője, George Allen, így aztán a mai napig élő nagyvárosi legenda szerint az 1971 karácsonyának másnapján játszott San Francisco 49ers elleni playoff-meccsen (ötven év után az elsőn, amit a Rézbőrűek vívtak…) Allennek maga javasolta azt a hívást, amely után a 49ers fordított, és kiverte a rájátszásból a washingtoniakat. De a Watergate-ügy bizonyosan nem ennek a kapitális hibának a következménye volt…

Alelnöke, a kényszerűségből a helyébe lépő Gerald Ford (1974–1977) a pályán villogott amerikai futballban, de olyannyira, hogy 1994-ben vissza is vonultatta 48-as mezét egykori egyeteme, a University of Michigan. Még az 1930-as években, amikor ott tanult, igazi sztárja volt az iskolai csapatnak, centerként, linebackerként és nem ritkán long snapperként vezette 1932-ben és 1933-ban is országos bajnoki címig, ráadásul veretlenül a Michigant. Egy évre rá a csapatnak már nem ment annyira, de az akkor favoritnak számító minnesotaiak ellen Ford olyan 0:0-s első félidőhöz segítette a védelemben a Michigant, hogy a heroikus csatára még elnökként is emlékezett: „A politika durva világában eltöltött huszonöt év alatt gyakran gondoltam vissza arra az 1934-es meccsre. És ez az emlék sokszor segített abban, hogy nehéz helyzetben, szinte esélytelenül is képes legyek megtenni a jó ügyekért minden erőfeszítést…” Ezután „Jerry” Ford 1935-ben még a Chicago College All-Star Game-en is a Soldier Field gyepére léphetett a Chicago Bears ellen, és ott is ragyogóan megállta a helyét. Ekkor végzett az egyetemen, kapásból visszautasította az NFL-ből a Detroit Lions és a Green Bay Packers ajánlatát, majd elment jogot tanulni a Yale-re, ahol a változatosság kedvéért boksztréner és az egyetemi amerikaifutball-csapat segédedzője lett. Később amerikai alelnök, majd elnök.

Ford demokrata utódja, Jimmy Carter (1977–1981) a georgiai Plains High Schoolban kiválóan teniszezett és kosárlabdázott, Annapolisban pedig, ahol az Egyesült Államok híres tengerészeti akadémiájára járt, nemcsak tagja volt a veretlen mezeifutó-csapatnak, de az egészen rövid távokon, 100 és 150 yardon is a legjobbak közé tartozott. Elnökként azonban inkább Camp Davidben horgászott (és két pisztrángfogás között 1978-ban aláírta Anvar Szadattal és Menahem Beginnel a híres egyezményt, ami miatt az egyiptomi elnök és az izraeli miniszterelnök meg is kapta a béke Nobel-díjat), Georgiában pedig fürjre vadászott.

Carter idősebb korában már csak a kocogásban lelte örömét, akárcsak az idősebb George Bush (1989–1993), aki megválasztása után bő fél évvel (július 11–13.) járt a rendszerváltozás küszöbén álló Budapesten, és itteni látogatásakor is tett arról, hogy hobbija miatt testőrei és a magyar vendéglátó biztonsági szolgálata is kapkodja a nyugtatót. A külföldi útjain rendszeresen sportoló Bush július 12-én délután úgy döntött, a vasas Pasaréti Sportcentrumában teniszezne egyet, de a nagykövetségről választott partnere végül nem jött el (vajon ki lehetett, és miként alakult a további karrierje?), így inkább kocogott tíz kört, azaz négy kilométert a meglepetésükben vele együtt futó testőrök és az ifjú Vasas-atléták között… Pályája hajnalán persze Bush sem a futást és a teniszt részesítette előnyben, hanem komolyan baseballozott, a Yale-en első ütője volt az 1947-ben és 1948-ban is a College World Seriesbe bejutó egyetemi csapatnak. Igaz, először a California, másodszor a Southern California jobbnak bizonyult a Yale fiainál.

Bush elődje, Ronald Reagan (1981–1989), amellett, hogy főiskolásként az illinois-i Eureka College-ban az amerikaifutball-csapat tagja és az úszók kapitánya volt, a filmvásznon is gyakran sportolt. Így például a Notre Dame amerikaifutball-sztárját, George Gippet alakította a „Knute Rockne, All American” című 1940-es filmben, a baseballsztár Grover Cleveland Alexandert a „The Winning Team”-ben (1952), és számtalanszor játszott rádiós sportkommentátort (vagy csak a hangját adta), ha már egyszer ifjúkorában maga is dolgozott a mikrofon mellett. Kaliforniai kormányzóként asszisztense volt a Buffalo Bills korábbi irányítója, Jack Kemp, aki a republikánusoknál később egészen az 1996-os alelnökjelöltségig vitte. Ronald Reagan 2004. június 5-i halálának másnapján kezdődött az NBA nagydöntője a Los Angeles Lakers és a Detroit Pistons között – a Staples Center 19 ezer nézője és a két csapat a mérkőzés előtt megrendülten búcsúzott el a korábbi elnöktől…

Az ifjabbik Bush, George W. (2001–2009) is a Yale-re járt, de messze nem baseballozott olyan ügyesen, mint a sportokban (és a politikában…) amúgy is sokkal jártasabb édesapja. Igaz, 1989 és 1994 között kedvenc MLB-s csapata, a Texas Rangers társtulajdonosa volt. Ellenben 1993-ban, 46 évesen simán lefutotta a houstoni maratonit – méghozzá 3:44:52-es idővel. Már elnökként, 2002-ben 55 évesen letett az asztalra egy korrekt, 20:29-es három mérföldet, majd a Fehér Házból való távozása után váratlan érdeklődést kezdett mutatni a mountain bike iránt – és texasi birtokán hetven felett is gyakran hegyikerékpározik…

Barack Obama (2009–2017), akinek a most hivatalba lépő Joe Biden az alelnöke volt, Hawaiion nőtt fel, ahol még nem arról álmodozott, hogy egyszer az Egyesült Államok elnöke lesz, inkább kosárlabdasztárként képzelte el a jövőjét. Punahouban egyszer azt írta egyik osztálytársa emlékkönyvébe: „Remélem, téged azért felvesznek a jogra, és majd ha egyszer profi kosárlabdázó leszek, te fogsz engem egy zsíros szerződéshez segíteni…” Obama a Buffanblu együttesében 1979-ben megnyerte az állami bajnokságot, 23-asban játszott, mint évekkel később a nagy Michael Jordan, és a Moanalua elleni 60–28-as fináléban a kispadról beszállva két ponttal segítette csapatát.

Donald Trump (2017–2021) menő üzletemberként természetesen nem birkózott vagy baseballozott, hanem a golfnak hódolt, s elnöksége alatt számtalanszor került konfliktusba amerikai sportelitjével. Amikor 2017-ben Colin Kaepernickék letérdeltek az amerikai himnusz alatt, keresetlen szavakkal küldte el őket melegebb éghajlatra, és közölte, hogy soha többé nem néz amerikai futballt. LeBron Jamesről csak annyit tweetelt, hogy szerinte elég buta ember, és általában is meglehetősen gúnyosan nyilatkozott a sportolókról – akik természetesen tömegével ódzkodtak attól, hogy sok évtizedes szokás szerint a bajnoki győzelmük után a Fehér Házban felkeressék őt.