Cselgáncs: Mészáros Anett ismét a tatamin, a vb-re készül

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.22. 11:54
null
Mészáros Anett a 2012-es londoni olimpián (Fotó: Szabó Miklós)
Szeretne elindulni az idei, budapesti cselgáncs-világbajnokságon az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes Mészáros Anett – írja az MTI.

 

Az először a londoni olimpia után visszavonult dzsúdósnak nem ez az első visszatérése. Az M4 Sport Sporthíradójában pénteken úgy fogalmazott, neki is, mint mindenki másnak a 2020-as év „eléggé húzós” volt, így arra a döntésre jutott, hogy szeretné újra megpróbálni, már csak azért is, mert itthon lesz a világbajnokság.

Először hazai kupafordulón indul a jövő héten, Cegléden, azt szeretné megnyerni, ami lökést adhatna számára a prágai Európa-kupa versenyre.

„Lépésről lépésre szeretnék haladni, a végső cél egyelőre a világbajnokság” – mondta.

A 33 éves cselgáncsozó – aki 70 kilóban 2009-ben és 2010-ben vb-ezüstöt, 2007-ben és 2011-ben vb-bronzot nyert, s 2010-ben lett Európa-bajnok – jelenleg Szatymazon él a családjával, és ott is edz.

„Arra speciális ez a helyszín, hogy az ember maximálisan rá tudjon fókuszálni a felkészülésre. Az első és legfontosabb cél a világbajnokság, az olimpiára még nem mernék gondolni” – mondta, hozzátéve, hogy edzőjével, Szabó Csabával három-négy versenyt terveztek be a június eleji világbajnokságig, de ha átgondolja és az olimpiát is célba venné, akkor az áprilisi, lisszaboni Európa-bajnokság is bekerülhetne a programjába.

Kérdésre válaszolva elárulta, mostani visszatéréséhez a legnagyobb motivációt a fia adta, aki „elkezdett cselgáncsozni és nagyon tehetséges benne”, de támogatták a barátai és a családja is.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

„A szívem azt mondja, hogy induljak” – Mészáros Anett a cselgáncs-vb-ről

Egyéb egyéni
2024.11.29. 13:17

Radenkovics: Rendbe kell tenni a fejeket; Mészáros Anett három év kihagyás után lett országos bajnok

E-újság
2024.11.28. 23:57

Párizs 2024: francia címvédés a cselgáncsozók csapatversenyében

Párizs 2024
2024.08.03. 19:00

Párizs 2024: sorozatban negyedik olimpiáján is aranyérmes Teddy Riner

Párizs 2024
2024.08.02. 18:24

Párizs 2024: elvesztette a bronzmeccset, az 5. helyen végzett Pupp Réka

Párizs 2024
2024.07.28. 18:42

Tóth Krisztián: Éremmel a nyakamban lennék teljesen elégedett

Egyéb egyéni
2024.07.05. 07:17

Budapesten lesz a 2025-ös cselgáncs-világbajnokság

Egyéb egyéni
2024.05.25. 09:39
Ezek is érdekelhetik