Női torna Eb: Kovács Zsófia is a csapatban

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.12.10. 16:48
null
Kovács Zsófia is a csapatban (Fotó: Tumbász Hédi)
Az egyéni összetett 2017-es ezüstérmese, Kovács Zsófia is bekerült a magyar női tornászválogatott keretébe a jövő csütörtökön kezdődő Európa-bajnokság előtt, amelyre a törökországi Mersinben kerül sor – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Az MTI a szakszövetség közleménye alapján azt írja,Draskóczy Imre szövetségi kapitány döntése szerint Bácskay Csenge, Székely Zója (mindkettő Postás SE), Kovács Zsófia, Makovits Mirtill (mindkettő Dunaferr SE), Schermann Bianka (MTK Budapest) összeállításban szerepel majd a felnőttcsapat a kontinensviadalon.

A csapatverseny selejtezőjében az öt csapattagból négy versenyezhet, és a három legjobb eredmény számít. A hatos döntőben öt tornászból három léphet a szerekhez, és mindhárom eredmény számít. A felnőtt selejtező egyben kvalifikáció a nyolcfős szerenkénti finálékba, ahova országonként két tornász juthat – tette hozzá a távirati iroda.

„Jól felkészültünk, több szólításunk is volt, emellett sok edzőtáborunk volt Tatán és a fővárosban is. Akkor már boldog leszek, ha mindenki a tudásához mérten teljesít, és megcsinálja a gyakorlatát" – idézte az MTI Draskóczy Imrét.

A szakvezető hozzátette, a csapatversenyen fontos lesz, hogy ne maradjon bent rontott gyakorlat. Kovács Zsófiáról úgy vélekedett, ha jól kijön a lépés, akkor felemáskorláton vagy gerendán döntőbe kerülhet.

A küldöttség szombaton indul Törökországba – adta hírül az MTI.

Legfrissebb hírek

Draskóczy Imre: Két tornászunk is ott volt a világ élvonalában

Egyéb egyéni
2 órája

Mészáros a világ élvonalába tartozik a kapitány szerint

Torna
23 órája

Torna-vb: Carlos Edriel Yulo 2021 után nyert ismét ugrásban

Egyéb egyéni
Tegnap, 14:07

Torna: Mészáros Krisztofer hetedik, Székely Zója nyolcadik lett a vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.24. 12:28

Torna: Mayer Gréta a 18., Székely Zója megsérült a vb-n

Torna
2025.10.23. 16:08

Torna-vb: három magyar döntős hely!

Torna
2025.10.21. 19:28

Mészáros Krisztofer: két döntőbe is bejutott a világbajnokságon

Torna
2025.10.21. 09:15

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
2025.10.19. 17:42
Ezek is érdekelhetik