Extrémsport: Rakonczay állva készül átevezni az óceánt

Vágólapra másolva!
2020.12.21. 11:20
null
Rakonczay Gábor (Fotó: Bors/Bánkuti Sándor)
A sikertelen januári próbálkozás után Rakonczay Gábor kétszeres Guinness-világrekorder extrém sportoló újra nekivág, hogy egy speciális szörfdeszkán állva átevezze az Atlanti-óceánt – írja az MTI.

 

A hatszoros óceánátkelő hajós egy saját maga által tervezett és épített, 5,5x1,5 méteres, merev testű SUP-pal teljesen egyedül, kísérő hajó nélkül próbálja teljesíteni a Gran Canaria és Antigua közötti 5200 kilométeres távot. A különleges expedíciót 55-65 naposra tervezi.

„Ha ideálisak lesznek az időjárási viszonyok, akkor a két ünnep között indulok. Nagyon fontos, hogy az első két-három napban megfelelő legyen a szélirány ahhoz, hogy el tudjam hagyni a szigetcsoportot” – mondta az MTI-nek Rakonczay, aki múlt csütörtökön utazott ki Gran Canariára.

Az első, januári próbálkozásakor már a második napon egy nagyobb úszó tárgy csapódott a SUP aljának, megsérült a tőkesúly és víz szivárgott a járműbe. Ezért a magyar hajós visszatért a kiindulási állomásra, de mivel a javítás miatt már kicsúszott volna az átkelésre megfelelő időszakból, így nem kezdett bele újra.

„Kiderült, hogy ez most nem csak a soron következő hajóút lesz a számomra, hanem a HAJÓÚT, így, csupa nagybetűvel. Bevállalásban és a rizikófaktort tekintve ugyanis kiemelkedik a többi közül, és még komolyabban kell vennem” – magyarázta Rakonczay, aki kitért arra is, hogy ez az expedíció két tekintetben lesz más, mint a januári.

„Egyrészt most majdnem egy hónappal előbb, jobban az időjárásnak megfelelő szezonban indulok, és a tőkesúly egyszerűbb és erősebb konstrukcióval lesz felfüggesztve” – fogalmazott Rakonczay, akinek tájékoztatása szerint bár a Kanári-szigeteken minimális a fertőzöttség, a beutazáshoz szüksége volt egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztre, emellett QR-kóddal kellett becsekkolnia, ami csak 48 órával az indulás előtt aktiválódott.

„Mivel csak átszállással tudtam kiutazni, és emiatt megnőtt a repülési idő, igencsak kellett matekozni ahhoz, hogy minden rendben legyen” – árulta el a magyar extrém sportoló, aki az első olyan hajós lehet a világon, akinek állva hajtott szörfdeszkával sikerül átszelnie az Atlanti-óceánt.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Rakonczay Gábor 1300 kilométerre a céltól az óceán-átkenuzáson

Egyéb egyéni
2025.02.19. 13:37

Rakonczay Gábor utolsó expedíciója: kenuval átevezni az óceánt

Egyéb egyéni
2024.11.27. 12:56

Csupasport: Rakonczay Gábor novemberben folytatja útját, kikötött Tazacortén

Csupasport
2024.02.03. 14:51

Csupasport: Rakonczay Gábor lassan túl a 300 kilométeren

Egyéb egyéni
2023.12.30. 13:47

Korok világcsúcsa, Rakonczay 848.5 kilométeres futása – fantasztikus eredmények 2023-ból

Egyéb egyéni
2023.12.29. 11:14

Csupasport: Rakonczay célja kabinos hajóval ismét átkelni az Atlanti-óceánon

Egyéb egyéni
2023.12.18. 15:01

Atlétika: három ultrafutó vb-t is Magyarországon rendeznek

Atlétika
2023.06.23. 20:22

Csupasport: Sokszor kerültem olyan állapotba, hogy gondolkodni nem tudtam – Rakonczay

Egyéb egyéni
2023.03.31. 11:53
Ezek is érdekelhetik