Tokió 2020: Bach reagált az olimpia lemondásáról szóló hírekre

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.11.11. 21:50
null
Bach szerint nincs napirenden az olimpia lefújása (Fotó: AFP)
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint nincs terítéken a 2021-re halasztott tokiói játékok lemondása.

„A válasz: nem” – idézte a német sportdiplomata válaszát szerdán az MTI arra a kérdésre, hogy küszöbön álló látogatása során megvitatják-e az olimpiai törlését a koronavírus-járvány miatt a japán szervezőkkel.

Bach vasárnaptól szerdáig tartózkodik majd a szigetország fővárosában, és ez lesz az első útja Japánba azóta, hogy a NOB márciusban elhalasztotta a játékokat – olvashattuk a távirati iroda hírében.

Az MTI beszámolója szerint a sportvezető kiemelte: a szervezőbizottság jelenleg is dolgozik egy olyan intézkedéscsomagon, amely révén a pandémia közepette is le lehet bonyolítani a világ legnagyobb sporteseményét.

„Mindennél fontosabb az olimpia biztonságos megrendezése. Kilenc hónap múlva a sportolók biztonságos környezetben versenghetnek majd” – hangsúlyozta Bach. Hozzátette: még korai arról beszélni, hogy jelen lehetnek-e szurkolók és külföldi vendégek, de remélhetőleg nem üres létesítményekben zajlanak majd a versenyszámok – írta a hírügynökség.

Az olimpiát 2020 nyaráról – az elnevezés (Tokió 2020) megtartásával – a 2021. július 23. és augusztus 8. közötti időszakra ütemezték át, majd augusztus 24-től szeptember 5-ig következik a paralimpia.

Legfrissebb hírek

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18
Ezek is érdekelhetik