MSÚSZ: Nagy Béla is büszke lenne

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2020.11.06. 07:03
null
A Nagy Béla-programmal eddig 56 sport témájú könyv jelenhetett meg (Fotó: EMMI/Kegyes Éva)
Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője átadta a Nagy Béla-program eddigi csaknem három éve alatt az EMMI és a szövetség által működtetett program segítségével megjelent 56 sport témájú könyv, kiadvány egy-egy példányát és a mintegy 14, ugyancsak támogatott konferenciát, honlapot, kiállítást dokumentáló anyagot Szabó Tünde sportért felelős államtitkár asszonynak – adta hírül az MSÚSZ.

 

A Ferencváros egykori krónikásáról, múzeumalapítójáról elnevezett program 2018-ban indult.

„Magyarország – méretéhez és népességéhez képest – mindig is kiemelkedő sikereket tudott felmutatni a hazai és nemzetközi sportéletben, és örömmel támogatjuk a 2018-ban, a Magyar Sportújságírók Szövetsége által indított, Nagy Béla-programot, amely több tucatnyi, a magyar sport értékeit őrző és hirdető kiadvány, honlap, kiállítás, konferencia létrejöttét teszi lehetővé” – írta Szabó Tünde hivatalos közösségi oldala az esemény kapcsán.

A köteteket a magyar sportirányítás patinás Hold utcai székházában adták át, ott, ahol egykor a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) központja is működött – számolt be az MSÚSZ Facebook-oldala.

Log into Facebook | Facebook

Legfrissebb hírek

Ismét a Nemzeti Sport nyerte meg a Hoffer-kupát

Minden más foci
2025.05.27. 17:20

MSÚSZ: először rendezték meg külhoni helyszínen a magyar sportújságírók kongresszusát

Egyéb egyéni
2025.05.26. 22:15

Szilágyi Annáé lett a világ legjobb sportképe a fiatal fotósok kategóriájában

Egyéb egyéni
2025.05.14. 10:17

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42

Emléktáblát avattak a holokauszt MTK-s áldozatainak tiszteletére

Egyéb egyéni
2025.04.16. 20:40

Bölöni életműdíja felrobbantotta a kommentszekciót

Minden más foci
2025.01.14. 14:28

Itt a végeredmény: Gulyás Michelle és a férfi párbajtőr-válogatott kapta a legtöbb pontot, Milák csak a harmadik az Év Sportolója-választáson

Egyéb egyéni
2025.01.14. 12:18

M4 Sport – Az Év Sportolója Gála: „A magyarok megríkatták Bölönit”

Egyéb egyéni
2025.01.14. 11:53
Ezek is érdekelhetik