Öttusa: nem teljesen elégedett a címvédéssel Alekszejev Tamara

MTI/H. Á.MTI/H. Á.
Vágólapra másolva!
2020.10.05. 18:33
Alekszejev Tamara annak ellenére sem volt teljes mértékben elégedett a női öttusázók országos bajnokságán nyújtott teljesítményével, hogy vasárnap sikerült megvédenie címét.

A világbajnok öttusázó az M4 Sport hétfői, Sporthíradó című műsorában azt nyilatkozta, összességében kiegyensúlyozottan versenyzett.

„Viszont minden számban maradt egy kicsi. A vívásnak elrontottam a végét, talán egyedül az úszás volt az, ami tényleg úgy sikerült, ahogy vártam. Lovaglásban tíz hibapontom volt, a lövészetem sem úgy ment, ahogy szerettem volna, és még a futásom technikáján is van lehetőség korrigálni, hogy ne essen szét a mozgásom, amikor már fáradok” – mondta.

Hozzátette, a verseny rajtja előtt nagyon izgult, és ennek köszönhetően teljes mértékben fel tudott pörögni az ob-ra.

„Annyira régen volt már versenyünk, hogy reggel gyomorgörccsel keltem. Igaz, én szeretem ezt a versenydrukkot” – közölte.

A címvédéssel kapcsolatban kiemelte, bár nagyon elfáradt, rövid pihenő után folytatnia kell a munkát, mert az ob-n nyújtott teljesítménye a nemzetközi mezőnyben kevés lesz.

Legfrissebb hírek

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa: Magyarország nyerte el a 2027-es világbajnokság megrendezésének jogát

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:30

Öttusa-vb: Bauer Blanka semmissé tette a 0–8-as kezdést vívásban; Guzi Blanka elsőre azt hitte, eltört az ujja

Egyéb egyéni
2025.08.29. 11:12

Öttusa-vb: Gáll András és Szép Balázs küzdhet a szombati fináléban a magyarok közül Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.28. 14:55

Akár öt magyar is elődöntőben lehetett volna Kaunasban az öttusa-vb-n

Egyéb egyéni
2025.08.27. 18:57
Ezek is érdekelhetik