Elismerés: Szabó Tünde címzetes egyetemi tanár lett

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.10.16. 16:10
null
Szabó Tündét nagy megtiszteltetés érte (Fotó: Török Attila)
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár címzetes egyetemi tanár lett, miután a Debreceni Egyetem Szenátusa megítélte számára a tisztséget.

„A Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagjaként nagy megtiszteltetés számomra, hogy a napokban megkaphattam a címzetes egyetemi tanári címet, amelyet a Debreceni Egyetem Szenátusa ítélt meg számomra. Szakterületeim közül az egészségügyi jogot és a sportjogot így még magasabb szinten tudom képviselni, és e területeket még szélesebb körben nyílt lehetőségem munkámmal erősíteni” – írta Facebook-oldalán Szabó Tünde.

A Debreceni Egyetem Nyíregyházán működő Egészségügyi Karán óraadó egészségügyi szakjogász államtitkár a szenátus felterjesztése szerint szakmai munkájával évek óta számos módon segíti az oktatást, tevékenyen részt vesz a kar oktatói és tudományos munkájában – írta róla szeptemberi cikkében a szabolcsihir.hu.

Legfrissebb hírek

Átvették egyetemi diplomáikat a Liu fivérek

Egyéb egyéni
2024.09.08. 18:04

Miként növelhető a nézőszám? – A futballszurkolói hozzáállást vizsgálták a Debreceni Egyetem kutatói

Minden más foci
2024.06.07. 12:12

Szabó Tünde ötvenéves

Úszás
2024.05.31. 13:11

A Debreceni Egyetem dolgozói 24 órás mozgáskihívást teljesítettek – videó

Atlétika
2024.05.12. 13:16

Sporttudomány: László Csabával erősített a Debreceni Egyetem

Minden más foci
2024.05.09. 16:00

A Debreceni Egyetem a világ legsportosabb egyetemei között

Egyéb egyéni
2024.04.30. 10:08

FISU: nemzetközi példa lett a Debreceni Egyetem sportkultúrája

Egyéb egyéni
2023.11.30. 17:26

Magyar szívvel olaszként – Marco Rossi díszelőadása a Debreceni Egyetemen

Magyar válogatott
2023.02.14. 16:06
Ezek is érdekelhetik