Öttusa: korábban pótolják az országos bajnokságot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.18. 10:06
A tervezettnél néhány nappal korábban pótolják az öttusázók márciusban elhalasztott országos bajnokságát.

A Nu Skin ob-t október első hétvégéjén rendezik meg Budapesten, 3-án a nők, 4-én a férfiak versenyeznek.

A bajnokságot tavasszal a koronavírus-járvány terjedése miatt kellett halasztani, majd a szövetség (MÖSZ) a nyár vége felé úgy kalkulált, hogy október 8-10. lehet az új időpont. A szakmai bizottság végül néhány nappal korábbra helyezte át a versenyt.

Gallai István, a MÖSZ főtitkára az MTI érdeklődésére elmondta, az ob-eredmények nem számítanak bele a válogatásba, és az egyesületek sem ez alapján részesülnek majd a támogatásban.

„Azért született meg ez a döntés, mert nem lehet tudni, hogy abban az időpontban ki állhat rajthoz, kiket ér utol a járvány. Versenyre azonban szükség van, a sportolók is várják már a lehetőséget” – indokolta a szövetség álláspontját.

Az biztos, hogy az olimpiai kvótás Demeter Bence nélkül zajlik majd a bajnokság, mivel a székesfehérvári versenyző átesett a fertőzésen. Azóta ugyan már negatív teszteket produkált, de négy-hat hetet ki kell hagynia, és csak a keretorvos útmutatása szerint kezdheti el az edzéseket.

Gallai István elmondta, hogy a járványügyi hatóságtól a szövetség lekérte a protokollt, hogy milyen feltételekkel rendezheti meg az ob-t, különös tekintettel a zárt térben sorra kerülő két számra, a vívásra és az úszásra.

Legfrissebb hírek

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa: Magyarország nyerte el a 2027-es világbajnokság megrendezésének jogát

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:30

Öttusa-vb: Bauer Blanka semmissé tette a 0–8-as kezdést vívásban; Guzi Blanka elsőre azt hitte, eltört az ujja

Egyéb egyéni
2025.08.29. 11:12

Öttusa-vb: Gáll András és Szép Balázs küzdhet a szombati fináléban a magyarok közül Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.28. 14:55

Akár öt magyar is elődöntőben lehetett volna Kaunasban az öttusa-vb-n

Egyéb egyéni
2025.08.27. 18:57
Ezek is érdekelhetik