Asztalitenisz top 16: mindkét címvédő a nyolc között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.29. 18:06
null
Nagyváradi Mercédesz is bejutott a kieséses szakaszba (Fotó: Szabó Miklós)
Mindkét címvédő, Fazekas Péter és Nagyváradi Mercédesz is bejutott a kieséses szakaszba az asztaliteniszezők top 16 bajnokságán, amely a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött zajlik a Marczibányi téri Ormai László Csarnokban.

 

A férfiaknál a celldömölki Fazekas – aki egyben a szövetség sportigazgatója is, s korábban ötször nyerte meg a verseny elődjét, a top 12-t – Kramarics Gergőt és Ócsai Mátét legyőzte a csoportjában, a 18 éves András Csabától azonban kikapott, így a fiatal játékos mögött a második helyen került a legjobb nyolc közé. A válogatott alapemberei, így Szudi Ádám, Ecseki Nándor és Majoros Bence egyformán megnyerték a csoportjukat, rajtuk kívül még Lung Dániel, Kishegyi Ákos és Juhász Patrik került a negyeddöntőbe.

A nőknél Nagyváradi – hasonlóan Fazekashoz – második lett a négyesében, miután két győzelem mellett kikapott a százszázalékos teljesítménnyel továbbjutó Imre Leilától. A többi csoportgyőztes közül a favoritnak tartott Madarász Dóra két szettet vesztve lépett a nyolc közé, Fehér Orsolya három, Bálint Bernadett pedig mindössze egy játszmát adott az ellenfeleknek. Mellettük még a Statisztika tehetsége, a mindössze 13 éves Molnár Kendra, valamint Peterman-Varga Tímea és Ambrus Krisztina készülhet a kieséses szakaszra.

A korábban 12 résztvevős bajnokságot európai mintára idéntől kibővítették, s a mezőnyt mindkét nemnél 16 főre emelték. A négy négyes csoportból az első kettő jutott tovább a kieséses szakaszba. A negyed és elődöntőket, valamint a finálékat szerdán rendezik.

A viadal összedíjazása egymillió forint, a két győztes 250-250 ezer forinttal gazdagodik.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2025.08.18. 16:35

Asztalitenisz Grand Smash: Póta Georgina ötszettes meccsen búcsúzott Malmőben

Egyéb egyéni
2025.08.14. 21:40

Asztalitenisz Grand Smash: András Csaba a selejtező első fordulójában búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.14. 14:10

Elhunyt Jónyer Istvánné Németh Mária

Egyéb egyéni
2025.08.04. 20:17

Asztalitenisz: az új koncepció első korosztályos sikereit ünnepelték

Egyéb egyéni
2025.07.31. 15:39

Női asztalitenisz BL: francia, portugál és spanyol ellenfelet kapott a Budaörs

Egyéb csapat
2025.07.20. 20:03

Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.07.10. 13:28

A para-asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet nyert Las Vegasban

Egyéb egyéni
2025.07.09. 10:20
Ezek is érdekelhetik