Dopping: a WADA elnöke több pénzt szeretne a kormányoktól

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.06. 21:15
null
A WADA elnöke több pénzt szeretne a kormányoktól (Fotó: AFP)
Noha a koronavírus-járvány miatt a teljes sportélet leállt, és az érvényben lévő utazási korlátozások következtében a doppingtesztelések száma is jelentősen visszaesett, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke arról szeretné meggyőzni a kormányokat, hogy több pénzt adjanak a szervezetnek.

 

„A tavalyi 36 millió dolláros költségvetés egy kisebb labdarúgóklubéval egyezik meg, ami nevetséges. Mindent meg kell tennünk, hogy ezt növeljük, ezért megpróbálom meggyőzni a kormányokat, hogy járuljanak hozzá a több teszteléshez, a tudományos és ismeretterjesztési projektekhez”– mondta a WADA első számú vezetője, Witold Banka.

Hozzátette, a szponzorokat és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot is arra kérte, hogy a világjárvány után extra forrásokat biztosítson a dopping elleni harcra.

A lengyel vezető arról is beszámolt, hogy a WADA pénzügyi helyzete stabil, nem érinti hátrányosan a járvány, ugyanakkor ő a jövőre is gondol, és azt szeretné, ha a szervezet erősebbé válna, mint amilyen mostanában.

„Nagyszerű szakembereink vannak, így biztos vagyok benne, hogy nagyobb költségvetéssel még nagyszerűbb munkát végezhetnénk”– jelentette ki Banka, aki azt is közölte, hogy a leállás során a technológiai fejlesztésekre összpontosítanak.

Banka egyúttal arra figyelmeztetett, senki ne gondolja úgy, hogy a világjárvány alatt van ideje és helye a tiltott teljesítményfokozásra, mert minden trükköt bevetnek, hogy elkapják a csalókat.

Legfrissebb hírek

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
1 órája

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
Tegnap, 18:14

Kenderesi Tamás: Soha életemben nem doppingoltam

Úszás
2025.03.01. 07:13

Pozitív doppingtesztet adott a Frankfurt Marathon kétszeres bajnoka

Atlétika
2025.02.24. 16:38

„Egy pályafutásnak gyakorlatilag vége, anélkül, hogy ítélet lenne” – Borbély Zoltán Kenderesi Tamás ügyéről

Úszás
2025.02.24. 13:40

Döntés helyett újabb 3000 svájci frankot követel Kenderesi Tamáséktól a CAS – ítélet még mindig nincs

Úszás
2025.02.20. 09:13

Sinner: Felelős vagyok a csapatomért

Tenisz
2025.02.17. 09:33

Felmentették a doppingügy miatt eltiltott korábbi szegedi kézilabdázót

Kézilabda
2025.02.15. 17:30
Ezek is érdekelhetik