Torna: a női válogatott tagjai együtt folytatják a felkészülést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.03. 16:27
Új struktúrában, soha nem látott biztonsági intézkedések mellett folytatja a felkészülést a magyar női tornászválogatott a budapesti Központi Tornacsarnokban.

A magyar szövetség pénteki beszámolója emlékeztet, hogy a koronavírus-járvány miatt szerte az országban bezártak a tornatermek, tornacsarnokok, ennek ellenére a felnőtt női tornászok – a biztonságot szem előtt tartva – együtt készülhetnek.

Draskóczy Imre szövetségi kapitány elmondása szerint egyszerre maximum az általa engedélyezett öt fő edzhet a csarnokban. Emellett a versenyzők nem használhatják a tömegközlekedési eszközöket, az autóból egyből a szövetség kisbuszával folytatják útjukat a tornacsarnokba, a tréning után pedig ugyanígy jutnak haza. Továbbá megszüntették az asszisztálást, a közvetlen testi kontaktust, illetve szigorúan megtartják a másfél méter távolságot egymástól.

A vidéki válogatott versenyzők jelenleg otthon készülnek, de egyeztetnek velük arról, hogy szükség esetén ők is el tudjanak jutni a fővárosi létesítménybe.

„A világversenyek halasztásai miatt kénytelen voltunk újragondolni a felkészülést. Jelenleg egy alapozási időszak, illetve új elemek beépítése zajlik, amely minden versenyző számára komoly motivációt ad. Schermann Bianka például tripla szaltóval próbálkozik a felemáskorláton, de a többiek is szépen dolgoznak” – nyilatkozta Draskóczy Imre.

A női Európa-bajnokságot április végén, illetve május elején rendezték volna Párizsban.

Legfrissebb hírek

Draskóczy Imre: Két tornászunk is ott volt a világ élvonalában

Egyéb egyéni
2 órája

Mészáros a világ élvonalába tartozik a kapitány szerint

Torna
23 órája

Torna-vb: Carlos Edriel Yulo 2021 után nyert ismét ugrásban

Egyéb egyéni
Tegnap, 14:07

Torna: Mészáros Krisztofer hetedik, Székely Zója nyolcadik lett a vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.24. 12:28

Torna: Mayer Gréta a 18., Székely Zója megsérült a vb-n

Torna
2025.10.23. 16:08

Torna-vb: három magyar döntős hely!

Torna
2025.10.21. 19:28

Mészáros Krisztofer: két döntőbe is bejutott a világbajnokságon

Torna
2025.10.21. 09:15

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
2025.10.19. 17:42
Ezek is érdekelhetik