Tokió 2020: Márton Anita még nem döntött a felkészüléséről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.01. 14:35
Márton Anita, fedett pályás világbajnok, olimpiai bronzérmes súlylökő még nem döntötte el, felkészül-e a jövő nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékokra.
A Békéscsabai AC sportolója szerdán a Kossuth Rádiónak elmondta, megfelelt a várakozásainak, hogy nagyjából hasonló időpontra halasztották az olimpiát, vagyis jövőre július végén és augusztus elején kerül rá sor, ahogyan idén lett volna. A kvótával tavaly május óta rendelkező atléta ennek ellenére még nem döntött a részvételről. „Nem titkolt szándékom volt, hogy az idei év után abbahagyom, vagy szüneteltetem a karrieremet családalapítás miatt” – nyilatkozta. Hozzátette, a tokiói szereplés számára újabb másfél éves felkészülést jelentene.

Márton Anita emlékeztetett, hogy tavaly novemberben kezdte az alapozást a mostani szezonra, több hónap kemény munka állt a háta mögött, de csupán négy hazai versenyen indulhatott, mert később a nemzetközi viadalok elmaradtak a koronavírus-járvány miatt.

„Úgy néz ki, egyelőre nincs mire felkészülni. Hiányoznak a rövid távú célok, hiszen az újabb hazai versenyek szeptemberre várhatóak” – magyarázta.

A kétszeres fedett pályás Európa-bajnok elárulta, napjainkban szűk csoportban, illetve egyedül edz, és még lejárhat az edzőpályára.

„Nekünk némileg egyszerűbb dolgunk van, hiszen szabadtéren vagyunk, nem teremben, így csak az erősítő edzéseinket kell megoldanunk” – fűzte hozzá.
Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Ismét eltiltották az olimpiai ezüstérmes súlylökő Raven Saunderst

Atlétika
2025.09.10. 09:35

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52
Ezek is érdekelhetik