Tokió 2020: a japánok szerint vakcina nélkül nem lehet, a NOB szerint ez csak egy vélemény

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.29. 11:49
null
Coates szerint a NOB a WHO álláspontját képviseli, amikor azt mondja, nem kell oltás az olimpiához (Fotó: AFP)
John Coates, a tokiói nyári játékok előkészületeit felügyelő bizottság vezetője szerint a jövő évre halasztott olimpia megrendezésének nem feltétele, hogy addigra legyen oltás a koronavírus ellen.

Az ausztrál sportvezető ezt arra reagálva mondta, hogy a Japán Orvosi Társaság (JMA) elnöke úgy nyilatkozott, „nehéz” lenne megrendezni a játékokat hatékony vakcina nélkül.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) koordinációs testületének vezetője ugyanakkor úgy értelmezte Jokokura Jositake, a JMA elnöke kijelentését, hogy az csak egy vélemény.

„Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állásfoglalása alapján továbbra is tervezhetünk az új időponttal és mi éppen ezt tesszük, ez nem függ oltás meglététől"
– mondta Coates, hozzátéve ugyanakkor, hogy „a vakcina persze jól jönne”.

Coates kifejtette, továbbra is a WHO és a hivatalos japán egészségügyi szervek iránymutatását követik, mert „a versenyzők és más résztvevők egészsége aprioritás”.


A járvány miatt egy évvel elhalasztott olimpia 2021. július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart.

Legfrissebb hírek

Távozott a nemzetközi Sportdöntőbíróság elnöke

Egyéb egyéni
6 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
2025.09.28. 17:09

Madrid pályázna a 2040-es olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.09.23. 19:31

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 16. rész: Czene Attila

Egyéb egyéni
2025.09.20. 17:26

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 15. rész: női kajak négyes

Kajak-kenu
2025.09.18. 17:00

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 14. rész: Kovács Antal

Egyéb egyéni
2025.09.16. 17:00

Fantomolimpia a háború árnyékában

Népsport
2025.09.16. 08:23

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
2025.09.14. 17:07
Ezek is érdekelhetik