Súlyemelés: elhunyt Gottfried Schödl, a nemzetközi szövetség korábbi elnöke

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2020.04.15. 11:40
Életének 96. évében elhunyt Gottfried Schödl, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) néhai elnöke, Aján Tamás elődje.

Az osztrák sportdiplomata 1972 augusztusától 2000 decemberéig, Aján Tamás megválasztásáig volt a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnöke, 1969 és 1990 között hazája szövetségét is vezette. Hivatalba lépése után, 1972 szeptemberében törölték el a három fogásnem közül a nyomást, regnálása idején kapott zöld utat és mutatkozhatott be a 2000-es olimpián a női súlyemelés, míg 1992-ben megkapta a NOB Olimpiai Érdemrendjét.

Több könyvet és publikációt jelentetett meg, ő volt a sportág statisztikai adatainak mindentudója, élő lexikonja. Július 28-án lett volna 96 éves.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
2025.08.19. 18:18

Gyász: elhunyt Takács Tibor

Minden más foci
2025.08.15. 22:35

Gyász: elhunyt Pálffy Tamás 146-szoros válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2025.08.13. 15:30

Gyászol az újpesti futball, elhunyt Káposzta Benő

Magyar válogatott
2025.08.12. 13:12

Gyász: közlekedési balesetben elhunyt a DAC saját nevelésű labdarúgója

Minden más foci
2025.08.12. 10:07

Nem tudták megmenteni a világjátékokon összeeső olasz tájfutó életét

Egyéb egyéni
2025.08.12. 09:54

Gyász: elhunyt a japán válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője

Minden más foci
2025.08.10. 17:56

Sebességi csúcsot próbált dönteni, meghalt az autóversenyző

Egyéb autó-motor
2025.08.05. 14:44
Ezek is érdekelhetik