Gyász: elhunyt a Magyar Olimpiai Csapat egykori vezetője

Vágólapra másolva!
2020.04.12. 09:36
Elhunyt a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi tagja, a Magyar Olimpiai Csapat egykori vezetője, Lochmayer György sportvezető – számolt be róla a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos honlapja.

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapján megjelent közleményt az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

„Lochmayer György 1934-ben született, 86 éves volt. Életét a sport határozta meg. Elvégezte a Testnevelési Főiskolát, 1956-ban szerzett testnevelő tanári diplomát; a riói olimpia évében testnevelőként gyémántdiplomát vehetett át. A sportágak közül a torna állt igazán közel hozzá.

Sportvezetőként jelentős életutat tudhat maga mögött. Az 1980-as években az OSH (Országos Sporthivatal), majd az Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) Versenysport Főosztályának egykori vezetője, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja. A rendszerváltást követően, 1989-ben tagja volt a szabadon választott MOB közgyűlésének, annak Szakmai-Tudományos Bizottságának.

Több ötkarikás eseményen a csapatiroda tagja, a Magyar Olimpiai Csapatnak többször is a vezetője – 1988-ban MOB-titkárként a szöuli játékokon a szakmai csoport operatív irányító helyetteseként, 1992-ben Barcelonában és 1996-ban, Atlantában pedig csapatvezetőként.

Több szakmai kiadványt, írást jegyzett; szerzőként tagja volt a Magyar Edzők Társasága által kiadott Magyar Edző című kiadvány szerkesztő kollégiumának is.

Érdemei elismeréséül 2004-ben MOB Érdemérmet vehetett át, 1994-ben Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportért Életműdíjat kapott.

A Magyar Olimpiai Bizottság együttérzését fejezi ki a gyászban Lochmayer György családjának.″

Legfrissebb hírek

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35

EYOF: a megnyitóval hivatalosan is megkezdődtek a szkopjei játékok

Utánpótlássport
2025.07.20. 23:16

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2025.07.18. 14:48

Lezuhant és meghalt Felix Baumgartner, a rekorder extrémsportoló

Egyéb egyéni
2025.07.17. 20:27

Gyász: elhunyt a női kézilabda-válogatott egykori kapitánya, Szabó István

Kézilabda
2025.07.17. 16:57
Ezek is érdekelhetik