Triatlon: Dévay a 15., Tóth a 23. lett Ausztráliában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.14. 13:22
A két magyar induló közül a 15. helyen végzett Dévay Márk bizonyult a jobbnak a triatlonosok világkupa-sorozatának szombati állomásán az ausztráliai Mooloolabában.

A verseny honlapjának tájékoztatása szerint Dévay 52:52 perc alatt tudta le a 750 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból és 5 km futásból álló távot, míg a másik magyar induló, Tóth Tamás 53:13 perces eredménnyel a 23. helyen zárt.

A férfiaknál az 53 fős mezőnyből 48-an teljesítették a versenyt, elsőként az új-zélandi Ryan Sissons (51:50 p). A nőknél 54 versenyző állt rajthoz, a legjobb időt a 2018-as összetett vb-győztes, 2016-ban olimpiai bronzérmes brit Vicky Holland (57:46 p) érte el.

A sportágban az ausztráliai volt az első nagy nemzetközi verseny a szezonban, amit megrendeztek, ám április 30-ig egyben az utolsó is. A koronavírus-járvány miatt ugyanis a nemzetközi szövetség szombati közleményében jelezte: másfél hónapra felfüggesztette a versenynaptár minden eseményét, továbbá az általa szervezett összes továbbképzést és edzőtábort. Ez a vb-sorozat április közepi, bermudai állomásán kívül négy vk-viadalt érint.

A magyar szövetség április végéig ugyancsak felfüggesztette versenyei megrendezését.

Legfrissebb hírek

Kindl Gábor: Szeretnénk ezeket az élményeket Magyarországra is elhozni

Egyéb egyéni
2025.09.02. 11:44

„Nehéz volt az idáig vezető út” – Bicsák Bence az Eb-ezüstérem után

Egyéb egyéni
2025.09.02. 08:00

Dévay Márk és Kropkó Márta volt a legjobb magyar a francia riviérán

Egyéni
2025.08.31. 20:05

Bicsák Bence ezüstérmes a triatlon Európa-bajnokságon!

Egyéb egyéni
2025.08.31. 19:17

Mindenkit lefutott a belga triatlonos az isztambuli Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.08.30. 18:01

Triatlon: két kontinens bajnoksága jön Isztambulban a hétvégén

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:57

Sportágat váltott a klasszis mellúszó – sztárportré Adam Peatyről

Képes Sport
2025.08.28. 16:10

Félt az olimpiai bajnok, hogy megelőzi a 17 éves magyar lány

Egyéb egyéni
2025.08.26. 18:47
Ezek is érdekelhetik