Tokió 2020: japán repülőgép indult a lángért Görögországba

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.18. 10:01
Szerdán elindult Görögországba az a repülőgép, amely majd Japánba viszi az olimpiai lángot, ám a fedélzetén a koronavírus-járvány miatt nem tartózkodik delegáció.

A küldöttségnek eredetileg tagja lett volna Hasimoto Szeiko olimpiáért felelős miniszter, valamint a nyári ötkarikás játékok szervezőbizottságának elnöke, Mori Josihiro, ám az eddig több mint 7500 emberéletet követelő világjárvány hatására a rendezők végül úgy határoztak, a delegációt nem indítják útnak. A repülőgépet mintegy húszfős reptéri személyzet búcsúztatta a tokiói Haneda repülőtéren, amely a vírus visszaszorítására hozott rendeletek miatt szinte teljesen üres volt.

A lángot múlt csütörtökön a hagyományoknak megfelelően Olümpiában gyújtották meg, ezt követően került volna sor a hétnapos görögországi lángfutásra, amelyet a sok érdeklődő miatt már pénteken félbe kellett szakítani. Az átadásra csütörtökön az athéni Panathinaiko Stadionban nézők nélkül kerül sor, Japán görögországi nagykövete fogja átvenni, és azok a japán szervezők viszik el Távol-Keletre, akik már a múlt héten megérkeztek Európába.

A láng pénteken érkezik meg Japánba, ahol a tervek szerint az olimpia július 24-i rajtjáig 121 napon át, 47 japán prefektúrán keresztül mintegy 20 ezer kilométert tesz meg. Ugyan a vírus hatására nem változtatták meg a lángfutás útvonalát, és nézők is jelen lehetnek az utcákon a jelkép elhaladásakor, a szakaszok elejére és végére tervezett ünnepségek azonban elmaradnak.

A tokiói nyári olimpiát a tervek szerint július 24. és augusztus 9. között rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
18 órája

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01
Ezek is érdekelhetik