Tokió 2020: Hát, engem mellbe vág ez a döntés – Marosi Ádám

Vágólapra másolva!
2020.03.24. 16:11
null
Marosi Ádám nehezen dolgozza fel az olimpia elhalasztását (Fotó: Török Attila)
Marosi Ádám öttusázót mellbe vágta a 2020-as tokiói nyári olimpia elhalasztásának híre.

 

„Hát, engem mellbe vág ez a döntés... Gratulálok hozzá. Azt hiszem, most sokan úgy érezhetjük magunkat, mint 1984-ben a magyar sportolók. Én jövő nyáron harminchét éves leszek. Harminchét! Nem tudom, hogy a kvalifikáció miként módosul, hogyan fogok kvótát szerezni. Sajnos az elmúlt időszakban már nagyon sokat foglalkoztam ezzel a helyzettel, témával. Nyilván újra kell tervezni, de hogy mikor, mihez igazodjunk, azt senki sem tudja” – adott hangot nem túl pozitív véleményének olimpiai bronzérmes öttusázónk.

Demeter Bence világbajnok öttusázó már megszerezte a kvótát, neki a formaidőzítését kell átszerveznie.

„Személy szerint annyira nem örülök neki, hogy elhalasztották a versenyt, de természetesen vannak fontosabb dolgok is az életben, mint az olimpia, így a jelen helyzetben ésszerű döntés született. Nekem a kvótám már megvan, a felkészülésem jól sikerült, jó formában éreztem magam, és úgy gondoltam, ez a lendület kitart augusztusig. Nyilván most újra kell gondolni mindent, de remélem, a nemzetközi szövetség nem veszi vissza a megszerzett kvótákat...”

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
20 órája

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01
Ezek is érdekelhetik