Tokió 2020: három héten belül döntenek az új időpontról

Vágólapra másolva!
2020.03.28. 10:22
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) várhatóan három héten belül dönt a jövő évre halasztott tokiói ötkarikás játékok pontos dátumáról.

Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz portál értesülése szerint a NOB illetékesei pénteken konferenciabeszélgetést folytattak előbb a nemzeti olimpiai bizottságok, majd a nemzetközi sportági szövetségek vezetőivel, és elhangzott, hogy április közepéig kijelölik az új időpontot.insidethegames.biz portál értesülése szerint a NOB illetékesei pénteken konferenciabeszélgetést folytattak előbb a nemzeti olimpiai bizottságok, majd a nemzetközi sportági szövetségek vezetőivel, és elhangzott, hogy április közepéig kijelölik az új időpontot.

A NOB kedden jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt a jövő évre halasztja az olimpiát, amelyet legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni. Csütörtökön pedig megkezdte munkáját a „Tokió 2020 újrakezdés” nevű munkacsoport, amelynek első feladata, hogy kijelölje a játékok új időpontját.

Thomas Bach NOB-elnök úgy fogalmazott, több ezer kérdés vetődik fel a halasztó döntés miatt, ezek egyikére sem lehet választ adni, amíg meg nem határozzák az új dátumokat.

A 33 nemzetközi sportági szövetség többsége azt javasolta, hogy jövőre is július végén, illetve augusztus elején rendezzék az eseményt, néhányan viszont április végét és május elejét ajánlották.

Tavaszi rendezés esetén számos egyéb sportesemény átütemezésére lenne szükség, viszont elkerülhető lenne a hőség, ami nyáron megnehezítené a sportolók dolgát.

John Coates, a NOB tokiói szervezéssel foglalkozó koordinációs bizottságának vezetője is a júliusi-augusztusi rendezést támogatja.

Mori Josiro, a szervezőbizottság vezetője szombaton közölte, az eseményt június és szeptember között, tehát nyári időpontban kellene megtartani.

Az olimpiát eredetileg idén július 24. és augusztus 9. között rendezték volna.

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52
Ezek is érdekelhetik