Tokió 2020: a NOB továbbra is elkötelezett az olimpia megrendezése mellett

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.17. 18:20
null
A NOB egyelőre nem gondolkodik az olimpia halasztásában (Fotó: AFP)
Miközben sorra jelentik be az összes nagyobb sportesemény törlését vagy halasztását, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közleményben erősítette meg, továbbra is elkötelezett a 2020-as tokiói játékok megrendezése mellett.

A NOB közleményében a felkészülés folytatására biztatja a sportolókat, hozzátéve: „Az előkészületekben résztvevők egészsége a legfontosabb számunkra. Minden intézkedést megteszünk a sportolók, az edzők és a háttérstábok biztonságának és érdekeinek védelmében.” Mivel még négy hónap van az olimpia tervezett, július 24-i rajtjáig, jelenleg nincs szükség bármilyen drasztikus intézkedés meghozatalára, az esetleges halasztással kapcsolatos spekulációk pedig inkább kontraproduktívak.

A NOB természetesen folyamatosan tanulmányozza a helyzetet, és február közepén azért is állított fel egy munkacsoportot, hogy segítse összehangolni a különböző érintettek munkáját. Bármilyen ajánlást is tesz, a megvalósításának nem lesz pénzügyi akadálya.

A NOB szerint a sportolói helyek 57 százaléka már elkelt, a fennmaradó 43 százalék esetében áttekintik a kvalifikációs rendszert, és ahol szükséges, módosításokat hajtanak végre (például korábbi eredményeket vagy ranglistákat vesznek figyelembe). Ezzel együtt továbbra is törekedni kell a tervezett kvalifikációs események megrendezésére, hogy a lehető legtöbb kvóta versenykörülmények között találjon gazdára.

Kedden a nyári olimpiai sportágak nemzetközi szövetségének (ASOIF) vezetőivel tárgyaltak a NOB illetékesei, a következő napokban pedig a nemzeti olimpiai bizottságok, a sportolói bizottság, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC), illetve számos nemzetközi sportági szövetség képviselőivel ülnek tárgyalóasztalhoz.

ABE SINZO: A G7 A TELJES OLIMPIA MELLETT VAN

A G7 országok a „teljes” olimpia megrendezését támogatják a japán miniszterelnök szerint. Abe Sinzo a csoportba tartozó országok vezetőinek videokonferenciája keretében megtartott egyeztetés után számolt be az olimpiát érintő álláspontról, arról azonban nem tett említést, hogy szóba került-e a tokiói nyári játékok halasztása.

Az utóbbi időben egyre többen hangoztatják, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt ez elkerülhetetlen. Már csak azért is, mert sok országban a gazdaság és a közösségi élet gyakorlatilag leáll, a pénzügyi piacok pánikban vannak. Egy kutatás hétfőn ismertetett eredménye szerint már a japánok 70 százaléka sem hisz abban, hogy a tervezett időpontban, azaz július 24-től megrendezhető az olimpia.

Abe Sinzo az egyeztetés után azt mondta: „minden tőlünk telhetőt elkövetünk annak érdekében, hogy felkészüljünk, és szeretnénk teljes olimpiával bizonyítani, hogy az emberiség le tudja győzni a koronavírust.”

Amikor a megbeszélésről szóló tájékoztatón arról kérdezték, megvitatták-e a halasztás lehetőségét, az előző mondatát ismételte meg.

Órákkal később, sajtótájékoztatón Hasimoto Szeiko olimpiáért felelős miniszter úgy értelmezte a miniszterelnök közlését, hogy a „teljes” olimpia azt jelenti: ezen a nyáron az eredeti időpontban és nézőkkel.

Szuga Josihide kormányszóvivő ugyanakkor megint csak nem volt egyértelmű a játékok időpontját illetően, amikor úgy fogalmazott, hogy a kormány továbbra is együtt dolgozik a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, a szervezőkkel és Tokió vezetésével az előkészületeken.

Az Aszahi Sinbun című japán lap felmérése az egy nappal korábbihoz hasonló eredményre jutott. Ebben a japán lakosság 63 százaléka vélekedett úgy, hogy a játékokat el kell halasztani.

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Japán ezúttal nem tudta megnehezíteni a szerbek dolgát – itt a további program!

Vizes vb 2025
2025.07.18. 12:01

A japánok meglepetést okoztak a férfi vízilabdatornán a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.16. 09:22

A görögöké lett a második hely a magyar női vízilabda-válogatott csoportjában

Vizes vb 2025
2025.07.15. 10:06

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30
Ezek is érdekelhetik