Öttusa ob: a kapitányok szerint jó erőfelmérő lesz a bajnokság

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.10. 13:32
Elsősorban az aktuális állapot felmérésére kínál jó lehetőséget az öttusázók országos bajnoksága, amelyre az olimpia miatt a szokásosnál jóval korábban, ezen a héten pénteken és szombaton kerül sor Budapesten.

A keddi sajtótájékoztatón Gallai István, a magyar szövetség főtitkára elmondta, úgy készülnek, hogy a koronavírus magyarországi megjelenése ellenére meg tudják rendezni a 74. ob-t.

„Éppen csak elkezdődött a szezon, amelyben még kvótát lehet szerezni az olimpiára, ezért is kulcsfontosságú ez a verseny. Kapcsolatban állunk az Emmi sportállamtitkárságával, várjuk az ajánlásokat, utasításokat, ezeknek meg fogunk felelni. A nemzetközi szövetséggel (UIPM) is levelezünk, óráról órára változik a helyzet, ha valamilyen döntés lesz, gyorsan fogunk reagálni. Nem tehetünk mást, mindenben segítenünk kell, hogy ezt a vírust vissza lehessen szorítani” – utalt a további, külföldi versenyekre is.

Egyúttal kitért rá, hogy a március végi, április eleji, két szófiai világkupa törléséről, halasztásáról, áthelyezéséről egyelőre nincs szó, az ugyanakkor már eldőlt, hogy a vk-sorozat döntőjét nem Szöulban rendezik meg.

„Kaptunk megkeresést az UIPM-től. A hazai világkupa után a rendelkezésre álló eszközökkel mi szívesen megrendeznénk a döntőt, de ez nem rajtunk múlik” – tette hozzá.

Kármán Sándor versenyigazgató a Nu Skin országos bajnoksággal kapcsolatban közölte: egyelőre nem kell azt mondaniuk, hogy zárt kapus lenne az esemény, így mindenkit szeretettel várnak. A nevezési határidő nem járt le, de azt már jelezte, hogy a férfiaknál lesz két spanyol és egy mexikói, a nőknél pedig két mexikói induló is.

Martinek János, a férfiak szövetségi kapitánya elmondta, hogy a mezőny majdnem teljes, az egyedüli hiányzó Marosi Ádám, aki azután, hogy győzött a kairói világkupán, megbetegedett, és még csak most kezdi újra az edzéseket.

„Az ob fontos állomás a felkészülésben a szófiai világkupák előtt, a junioroknak meg válogató” – emelte ki.

Kállai Ákos, a nők szövetségi kapitánya arról számolt be, hogy a válogatott alapemberei, Kovács Sarolta, Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara a jelen állás szerint indulnak, akárcsak Guzi Blanka és Gulyás Michelle, akiket még az olimpiai kvótára esélyesek közé sorolt. Mint mondta, a második vonalból viszont többen hiányoznak majd betegség, illetve sérülés miatt.

Ő is megemlítette, hogy a juniorok számára az ob válogatóverseny, a felnőtteknek pedig erőfelmérő, tájékoztató jellegű. Külön kiemelte a már kvótával rendelkező Kovács Saroltát, aki decemberi fáradásos csonttörése után most tér vissza.

„Ez az első olyan verseny, amelyen megmutathatja magát, de most még nem kell tőle nagy eredményt várni” – vélekedett.

Az MTI kérdésére kitért rá, egyelőre úgy készülnek, hogy a következő világkupákat megtartják, és B tervvel csak akkor foglalkoznak, ha változik a helyzet. A szintén kvótás Demeter Bence, aki korábban két bokaműtéten esett át és a tavalyi, budapesti világbajnokság után sem volt teljesen rendben, emlékeztetett rá, hogy mostanáig kisebb versenyeken indult, de azokon jó visszajelzéseket kapott.

„Alig várom már, hogy az ob-n rajthoz álljak. Eddig többször voltam második, remélem, ezúttal a dobogó legfelső fokára is fel tudok állni” – mondta.

Pénteken a nők, szombaton a férfiak viadalát rendezik meg a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, a mellette lévő KSI-uszodában, a Nemzeti Lovardában és a BOK Csarnokban.

Legfrissebb hírek

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa: Magyarország nyerte el a 2027-es világbajnokság megrendezésének jogát

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:30

Öttusa-vb: Bauer Blanka semmissé tette a 0–8-as kezdést vívásban; Guzi Blanka elsőre azt hitte, eltört az ujja

Egyéb egyéni
2025.08.29. 11:12

Öttusa-vb: Gáll András és Szép Balázs küzdhet a szombati fináléban a magyarok közül Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.28. 14:55

Akár öt magyar is elődöntőben lehetett volna Kaunasban az öttusa-vb-n

Egyéb egyéni
2025.08.27. 18:57
Ezek is érdekelhetik