Koronavírus: már az amerikaiak is kérik az olimpia halasztását

Vágólapra másolva!
2020.03.22. 09:51
null
Az amerikai atléták is elhalasztanák az olimpiát (Fotó: AFP)
Az Amerikai Atlétikai Szövetség (USATF) nyílt levélben kérte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy a koronavírus-járványra való tekintettel halassza el a tokiói olimpiát.

 

Korábbantöbbek között a britek négyszeres olimpiai bajnok evezőse,a Szlovén Olimpiai Bizottság elnökeés a brit sportolók is arra szólították fel a NOB-ot, hogy el kellene halasztania a nyári ötkarikás játékokat. Hozzájuk csatlakozott az Amerikai Atlétikai Szövetség, amely az Egyesült Államok olimpiai bizottságán (USOPC) keresztül fordult a NOB-hoz.

„Természetesen tisztában vagyunk a halasztás következményeivel, valamint az olimpiai játékok más sportolókra gyakorolt logisztikájával, a sportszövetségek és üzleti partnerek érdekeivel, de a játékok megrendezése jelen körülmények között nem a sportolóink érdekét szolgálná – olvasható az USATF nyílt levelében. – Tudjuk, hogy a helyzet rendkívül összetett, de a halasztás lehetőséget és elegendő időt adna sportolóinknak a megfelelő fizikai, mentális és érzelmi felkészüléshez egy biztonságos és sikeres olimpiára.”

Az amerikai atléták a 2016-os riói olimpián messze a legeredményesebbek voltak: 32 érmet (13 arany, 10 ezüst, 9 bronz) nyertek, megelőzve a második Kenyát (13 érem) és a harmadik Jamaicát (11 érem).

Az Egyesült Államok olimpiai bizottsága pénteken virtuális állapotfelmérést tartott 300 potenciális olimpikon részvételével. A sportolók elmondhatták véleményüket arról, a koronavírus-járvány mennyire érinti a felkészülésüket, és az olimpia megrendezéséről. A kétórás egyeztetés végén a sportolók negyede szavazott a tokiói játékok megrendezésére, 41 százalék a halasztás mellett voksolt, míg 34 százalékuknak több információra lenne szüksége – írja a Reuters.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökea minap úgy fogalmazott:a halasztás nem lenne tisztességes. A tokiói olimpiát július 24. és augusztus 9. között rendezik.

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
13 órája

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52
Ezek is érdekelhetik