Klasszis tükörben – 110 esztendeje született Gerevich Aladár

 

Ha azt kérdezik, melyik magyar sportoló szerezte a legtöbb olimpiai aranyérmet, nem nagy kunszt megadni a helyes választ. Ki más, mint a vívó Gerevich Aladár. S hogy mennyit? A legtöbben nem tévednének. Hetet, egyet kard egyéniben, hatot csapatban. S hány évesen és hol állhatott utoljára a dobogó tetején? Sokan ezúttal sem jönnének zavarba. Ötvenéves is elmúlt, amikor az 1960-as római játékokon megdicsőült társaival, Delneky Gáborral, Horváth Zoltánnal, Kárpáti Rudolffal, Kovács Pállal és Mendelényi Tamással. Nem alaptalanul érdeklődtek a helyszínen Bay Béla szövetségi kapitánynál, vajon nem elírás-e, hogy a három legeredményesebb magyar kardozó átlagéletkora 46 év – holott ez volt a színtiszta igazság, hiszen Kovács is elhagyta már a 48-at, miként Kárpáti a 40-et. Az 1956-os olimpiát követő időszakot már nélkülük tervezték, ám az új generáció három képviselője, a csapatban egyaránt aranyat szerző Hámory Jenő, Magay Dániel és Keresztes Attila nem jött haza Melbourne-ből, a visszaúton pedig világosan látta Bay, hogy az örök városban is számítania kell a rutinos trióra.

Három évtizedes válogatottságát figyelembe véve nincs értelme az éppen 110 éve, 1910. március 16-án világra jövő Gerevich pályafutásának valamennyi állomásán elidőznünk, hisz ez esetben csak száraz vázlatot kapnánk. Ehelyett inkább az érdeklődésre számot tartó, eddig kevésbé megvilágított epizódokat (főként a vívásba beleszülető ifjú első lépéseit, első nagy nemzetközi sikereit) domborítjuk ki.

Beleszülető, írtuk, nem véletlenül, hiszen az édesapa, idősebb Gerevich Aladár 1920. április elsején nyitotta meg iskoláját Miskolcon, és kiváló vívómesterként tevékenykedett. Fiát tizennégy évesen kezdte edzeni, de egy éven keresztül kizárólag a lábmunkát gyakoroltatta vele, s csak ez után adott kardot a kezébe. Érdekesség, hogy az 1932-es olimpia kétszeres bajnoka, a katonai csapatszolgálatot Miskolcon teljesítő Piller György első mestere is idősebb Gerevich Aladár volt. Az akkor főhadnagyi rangú Piller neve először 1924-ben bukkant fel a sajtóban kisebb vívóversenyek résztvevőjeként, 1927 januárjában például a nála tizenegy esztendővel fiatalabb Aladárral egy csapatban küzdött a Kassa–Miskolc városok közötti viadalon, s mindketten négy győzelmet arattak. A kis Gerevich 1926 decemberében szerepelt először a fővárosban. A vívószövetség juniorversenyén mérette meg magát, amelyen a kilencvenkettes mezőnyt az indulók minősítése szerint két részre osztották, ő az úgynevezett második körbe került. Kvázi selejteznie kellett, hogy egyike legyen annak a két kardozónak, aki csatlakozik az első körbe sorolt 46 vetélytárshoz, vagyis tagja lehessen – mai szóhasználattal élve – a főtáblának. Be is jutott a második kör négyes döntőjébe, sőt meg is nyerte.

„Kellemes meglepetést keltett a győztes ifj. Gerevich Aladár, a miskolciak szimpatikus vívómesterének fia, ki szép formás és változatos vívása és fiatal kora alapján a legszebb reményekre jogosít” – ismerte el a 16 éves srác produkcióját az Ujság. Noha a menők között végül nem került be a tízbe, nem kellett sokat várni a kiugrásra. Megnyerte a Hungária juniorbajnokságának 1928. március 4-i döntőjét, és unikumként említsük meg, hogy ugyanezen a napon Magyarország első női olimpiai bajnoka (1936), Elek Ilona győzött az FTC úgynevezett kizárásos versenyén. A dicsérő jelzők ezúttal sem maradtak el: „Gerevich Aladár ez az új talentum, Santelli Italó mesternek a nagyszerű tanítványa, aki rövidesen szép sportkarriert fog megfutni. Tempóérzéke, technikája és lábmunkája briliáns, ha a szükséges rutint is elsajátítja, legjobbjaink közé emelkedhetik.”

De hogy került a képbe Santelli?

Az 1926. decemberi teljesítményével vonta magára a figyelmet, hívta is a MAC, a három fiát egyedül nevelő édesapja pedig azzal a feltétellel engedte el Budapestre, hogy az olasz maestro híres iskolájában csiszolja tovább tudását. Santelli volt tehát új élete szakmai pillére, otthont és anyagi támogatást viszont agglegény nagybátyja, a híres művészettörténész Gerevich Tibor és nagymamája adott neki.

Hamarosan elkönyvelhette első felnőttaranyát, miután 1928-ban a MAC tagjaként (többek között Pillerrel) kard csapatbajnoki diadalnak örülhetett, a következő évben pedig első egyéni felnőttbajnokságán indult, és a mezőny legfiatalabbjaként – jól bírva a strapát – a hatodik helyen végzett. A nála három és fél évvel idősebb, ötödikként végző Kabos Endrével vetették össze: utóbbit tuserősebbnek, Gerevichet esztétikusabban „dolgozónak” írták le. A válogatottban 1930-ban mutatkozott be, egy sokszor emlegetett tragédia hiúsította meg, hogy már egy évvel korábban bevessék. Éppen Cremonába, az olaszok elleni hagyományos mérkőzésre utazott a csapat, ám a viadalon már nem vett részt, mert június 21-én, nyolc nappal közlekedési balesete után elhunyt az előző évi olimpia bajnoka, a nagy győzelme után visszavonuló Tersz-tyánszky Ödön.

Gerevich az 1931-es Eb-n szerezte meg első nemzetközi érmét (a csapat tagjaként), és bár a válogatón simán felülmúlta Petschauer Attilát, egyéniben nem nevezték a Los Angeles-i olimpiára. Az így benne ragadt energiát totálisan kiaknázta a csapatversenyben, és 22 éves nyikhajként 16 asszójából 14-et megnyert, az olaszokat például 9:2-re „levágva” született meg a magyar olimpiai arany.

Egészen 1935-ig kellett várni első nagy egyéni dobására. A lausanne-i Európa-bajnokságon három magyar állt a dobogón, Gerevich annak is a felső fokán, miután a tízes döntőben nyolcszor hajoltak meg előtte a vetélytársak – csak az olaszok olimpiai bajnok tőrözője, Gustavo Marzi ellen „aludt be”, olyannyira, hogy egyetlen találatot sem vitt be. De kit érdekelt már a végén. Világbajnokságon 1951-ben húzta be az első strigulát egyéniben, nem mindennapi körülmények között. A délután fél kettőkor kezdődő nyolcas döntőben mindössze az olasz Renzo Nostinitől kapott ki, és az általa 5:2-re megvert Kovács Pállal holtversenyben végzett az élen hat győzelemmel. A két magyar kardnak tehát újra szembe kellett fordulnia egymással, és miután 4:4-nél Kovács nem tudta védeni honfitársa villámgyors egyenes támadását, a 41 éves Gereviché lett az arany.

Ne felejtsük, ekkorra már első egyéni olimpiai babérját is learatta, mégpedig különleges lelki doppingszert „alkalmazva”: az 1948-as olimpián a csapatviadal első napján, augusztus 10-én kapta a hírt, hogy megszületett második fia, Pál, mire ő két elsőséggel távozott Londonból. Ne hallgassuk el, hogy az egyéni fináléban mind a hét asszóját hozta, a Kovács ellenit például 1:4-ről 5:4-re! Négy évvel később Helsinkiben, az olaszok elleni mindent eldöntő párharcban viszont rá sem lehetett ismerni a legkifinomultabb technikájú klasszisra, sorra vérzett el, és már három D-betű (défaite – vereség) állt a neve mellett, az örök rivális pedig 7:5-re vezetett. Ekkor Berczelly Tibor és Kárpáti egyaránt 5:0-val jelentkezett, a soros Gerevichnek pedig már „csak” meg kellett szereznie első győzelmét. Meg is szerezte a pályája során négy olimpiai ezüstre kárhoztatott Vincenzo Pinton ellen, és a kiváló magyar tusaránynak köszönhetően az utolsó asszót le sem kellett vívni.

Végszóként említsünk meg egy okot azok közül, amelyek Gerevichet többek között hétszeres olimpiai aranyérmessé emelték.

Miután Budapest ostroma véget ért, az Attila úton, a megrongálódott, több helyen ablak nélküli épületek környékén is kezdtek mutatkozni az élet jelei. Ott, a Vár aljában lakott Bay Béla, a vele átellenben lévő házban pedig a katonáskodást megúszó Gerevich és olimpiai bronzérmes felesége, Bogen Erna húzta meg magát a hitves édesanyjánál. Egyik nap Bay átpislantott az ugyancsak ablak nélküli Gerevichékhez, és a szívét melengette a jelenet: Ali a szoba közepén egy épen maradt tükördarab előtt már a vívóállásokat gyakorolta kezében karddal.

Bay hite abban a pillanatban megerősödött: egy sportág, amelynek ennyire élni akaró képviselője van, élni is fog.