Darts PL: Aspinall legyőzte Van Gerwent, elfogytak a hibátlanok

Vágólapra másolva!
2020.02.20. 23:02
null
Visszavágott Aspinall (balra) a vb-elődöntőért (Fotó: Getty Images)
A darts Premier League 2020-as idényének 3. állomásán Nathan Aspinall legyőzte a világelső Michael van Gerwent, így nincs már több hibátlan versenyző a mezőnyben. A PDC-világbajnokok összecsapásán az idei bajnok Peter Wright diadalmaskodott a tavalyelőtti első, Rob Cross felett. Gerwyn Price nem bír leállni a döntetlenekkel, most Daryl Gurney ellen remizett.

 

A darts Premier League 3. állomása Cardiffban igazán illusztris mérkőzéssel kezdődött: az idén januárban világbajnoki címet szerző Peter Wright csapott össze a tavalyelőtti bajnokkal, Rob Cross-szal. A regnáló bajnok remekül kezdett, már az első legben szállította első 180-at, majd elvette ellenfele kezdését, s egy brékváltás után jól tömegezve menetelt a győzelem felé, amelyet a végén újabb brékváltással sikerült is bebiztosítania.

A második meccs kevésbé volt szoros: a kihívónak nevezett beugrót, Jonny Claytont Michael Smith rendkívül meggyőző teljesítménnyel, egészen kiváló, 105.51-es átlaggal múlta felül. A nap legsimább mérkőzését Smith 7–1-re nyerte meg, 63.64 százalékos sikerrel kiszállózott, többek között egy 167-es kiszállót is dobott, ami a nap legmagasabbjának bizonyult.

A világelső Michael van Gerwen a harmadik meccsen lépett a dobóvonal mögé, de Nathan Aspinall ellen véget ért a tavalyról magával hozott hatos győzelmi sorozata a PL-ben. A 28 éves angol ugyanis nagyon összeszedetten játszott, valamivel jobban kiszállózott, s jobban is „tömegezett” a hollandnál, ráadásul, akkor sem ingott meg, amikor ellenfele 4–3-nál kezdését elvéve egyenlített, majd átvette a vezetést. Aspinall 5–4-es hátrányból több leget már nem engedett MvG-nek, és három leget zsinórban hozva 7–5-re győzött, így visszavágott a vb elődöntőjében elszenvedett vereségét.

A világbajnokságon szintén az elődöntőig jutó Gerwyn Price, aki a PL-t két döntetlennel kezdte, a Cross és a Smith elleni meccse után most Daryl Gurney ellen is ikszelt. A kétségkívül lelkes publikum 4–4-ig azt láthatta, hogy mindketten rendre hozták a saját kezdésüket, majd egy brékváltást követően ismét hozták a kezdésüket – igazából egyik játékosnak sem volt reális esélye a győzelemre.

A nap utolsó mérkőzésén két veretlen találkozott, és Glen Durrant remek kezdés után simán, 7–4-re megverte Gary Andersont. Magabiztos győzelmével a sorozat egyik újonca a tabella élére ugrott: egyedül neki van a mezőnyből 5 pontja, s rajta kívül csak a döntetlenkirály Price veretlen három forduló után.

DARTS, PREMIER LEAGUE
3. állomás, Cardiff

Peter Wright–Rob Cross 7–5
Jonny ClaytonMichael Smith 1–7
Michael van Gerwen–Nathan Aspinall 5–7
Daryl Gurney–Gerwyn Price 6–6
Glen Durrant–Gary Anderson 7–4

AZ ÁLLÁS
1. Glen Durrant 3
2
1 20–13 +7 5
2. Michael van Gerwen 3
2 1
19–13 +6 4
3. Nathan Aspinall 3 2
1 19–15 +4 4
4. Michael Smith 3 1
1 1 16–14 +5
3
5. Peter Wright 3 1 1 1 18–18 0
3
6. Gerwyn Price 3 3 18–18 0 3
7. Rob Cross 3
1 1 1
18–18 0
3
8. Gary Anderson 3
1 1 1
17–18 –1 3
9. Daryl Gurney 3
1
2 12–20 –8 1

 

Legfrissebb hírek

Már csak öt hely kiadó a Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
17 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19
Ezek is érdekelhetik