WADA: több vizsgálat, arányaiban kevesebb pozitív eredmény

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.27. 15:01
Az ellenőrzések száma nőtt, a pozitív eredménnyel zárult tesztek aránya viszont minimálisan csökkent 2018-ban az előző évihez képes a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) összesítése alapján.

A Magyar Antidopping Csoport hétfőn tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a WADA az elmúlt év végén 343 oldalas dokumentumban tette közzé a 2018-as tevékenységéről szóló összegzést.

Eszerint az összes ellenőrzött minták száma 6,9 százalékkal, a 2017-es 322 050-ről 344 182-re emelkedett. A pozitív vizsgálati eredmények tekintetében százalékosan minimális csökkenés figyelhető meg, 1,43-ról 1,42-re, ugyanakkor a több vizsgálat miatt ez számszerűen 6,5 százalékos növekedést jelent: 2017-ben 4596, 2018-ban pedig 4896 pozitív minta volt.

A WADA-akkreditált laborok közel 60 százaléka több mintát értékelt 2018-ban, mint egy évvel korábban. A közvetlenül – nem biológiai útlevél céljából – ellenőrzött vérminták aránya 8,62-ről (27 759 minta) 9,11 (31 351 minta) százalékra emelkedett. A biológiai útlevél céljából vett vérminták – a vérparaméterek meghatározása érdekében végzett elemzések – száma is nőtt, mégpedig 29 130-ról 31 265-re.

Legfrissebb hírek

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46

Két évre eltiltották az Eb-ezüstérmes orosz gyorsúszót

Úszás
2025.05.27. 15:59

A CAS érvényben hagyta a háromszoros olimpiai bajnok kínai súlyemelő eltiltását

Egyéb egyéni
2025.05.25. 14:21

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
2025.05.09. 13:10

Tenisz: a vitamininfúzió határértékének túllépése miatt eltiltották a párosban kétszeres Grand Slam-győztest

Tenisz
2025.04.29. 10:06

Az eltiltott Kenderesi Tamás a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz fordult

Úszás
2025.04.23. 11:13

WADA: a jelenlegi elnöknek nem lesz ellenfele a tisztújításon

Egyéb egyéni
2025.04.02. 10:08

Adrian Mutu: Ha nincs a kokain, megnyerhettem volna az Aranylabdát

Minden más foci
2025.03.28. 11:01
Ezek is érdekelhetik