Asztalitenisz Top 12: Nagyváradi ismét megvédte címét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.22. 18:55
A nőknél sorozatban harmadszor Nagyváradi Mercédesz, a férfiaknál pedig az ötödször diadalmaskodó Fazekas Péter nyerte meg az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságát, amelyet Celldömölkön rendeztek meg.

A női mezőnyben ezúttal is Nagyváradi volt a favorit. A budaörsi játékos a szombati nyitónapon csoportgyőztesként jutott tovább, majd a vasárnapi elődöntőben hat szettben verte Harasztovich Fannit. A fináléban is jól kezdett, 2:0-ra és 3:1-re is vezetett a négy között Bálint Bernadettet búcsúztató Peterman-Varga Tímea ellen, de az Erdért SE asztaliteniszezője végül döntő szettre mentette az összecsapást. Ebben aztán megint Nagyváradi bizonyult jobbnak, aki így másodszor is megvédte a címét.

A férfiaknál a hazai klub játékosa, a tavaly döntős Fazekas Péter úgy lett bajnok, hogy a zárónapon szettet sem vesztett. Előbb a győri Lung Dánielt győzte le négy játszmában, majd a döntőben Both Olivér sem találta az ellenszert a játékára. Így pályafutása során ötödször lett a Top 12 legjobbja, korábban 2001-ben, 2005-ben, 2013-ban és 2014-ben végzett az első helyen. Lung mellett az ugyancsak celldömölki Kriston Dániel zárt harmadikként.

A mezőny igencsak foghíjas volt az idei versenyen, a válogatott játékosok zöme nem vett részt a tornán, többek között nem volt ott a tavalyi férfi győztes Lakatos Tamás sem. A nőknél 11-en, a férfiaknál pedig mindössze nyolcan indultak az egymillió forint összdíjazású viadalon.

ASZTALITENISZ TOP 12
FÉRFIAK
Elődöntő:
Fazekas Péter (Celldömölki Városi és Vasutas SE)–Lung Dániel (Győri Elektromos Vasas SK) 4:0 (7, 10, 8, 5), Both Olivér (BVSC-Zugló/1.FSV Mainz 05)–Kriston Dániel (Celldömölki Városi és Vasutas SE) 4:1 (9, 6, –12, 9, 14)
Döntő: Fazekas–Both 4:0 (9, 4, 7, 11)

NŐK
Elődöntő:
Nagyváradi Mercédesz (Budaörsi SC)–Harasztovich Fanni (DJK SB Landshut) 4:2 (7, –7, 5, –6, 7, 5), Peterman-Varga Tímea (Budapesti Erdért SE)–Bálint Bernadett (TuS Uentrop) 4:1 (7, 14, 4, –11, 7)
Döntő: Nagyváradi–Peterman-Varga 4:3 (6, 9, –6, 3, –11, –11, 6)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Asztalitenisz: Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.23. 15:54

Asztalitenisz: Szudi Ádám nyolcaddöntőbe jutott a bolgár WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:44

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2025.08.18. 16:35

Asztalitenisz Grand Smash: Póta Georgina ötszettes meccsen búcsúzott Malmőben

Egyéb egyéni
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik