Bűnügy: Póczik József megszólalt a Borkai-nyomozás ügyében

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2019.11.20. 14:44
null
Póczik József (balra) megszólalt a Borkai-nyomozás ügyében (Fotó: NS-montázs)
Póczik József állítása szerint elvitte a hozzá eljuttatott felvételeket az 1988-as szöuli olimpián lólengésben aranyérmes Borkai Zsoltnak, de nem zsarolta meg a korábbi MOB-elnököt – derül ki a 24.hu cikkéből. Információnk szerint az ügy egyik tanúja másképpen ismeri a történetet.

 

A Nemzeti Sport kedden tudta meg, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda több személyt, köztük a korábbi válogatott labdarúgót is előállította, a 24.hu-nak adott interjújában Póczik megerősítette, hogy róla van szó és hozzájárult neve leközléséhez is.

Mint beszámoltunk róla,a rendőrségi eljárás összefügg a Borkai Zsoltról készült erotikus felvételekkel, amelyek hatására a választások után lemondott polgármesteri posztjáról Győr első embere, az olimpiai bajnok tornász. A hírek arról szóltak, hogy Borkai Zsoltot hónapokkal ezelőtt kereste meg Póczik, s közölte vele, kompromittáló felvételek kerültek a birtokába, amelyet bizonyos ellenszolgáltatás fejében hajlandó átadni – az üzletből azonban semmi sem lett, helyette nyomozás indult.

A volt válogatott labdarúgó lapunk megkeresésére nem reagált, a 24.hu-nak viszont elmondta a történetet az ő szemszögéből.

A korábbi DK-s képviselőjelölt állítása szerint 2018 júniusában egy ismeretlen személytől kapott telefonhívást titkosított számról, hogy egy budapesti szállodában az ő nevére hagytak egy Borkainak címzett borítékot. A felvételeket meglátva Győrbe ment, hogy átadja a fideszes polgármesternek, akitől elmondása szerint semmit nem kért ezért cserébe.

Nem azért csináltam, hogy meghálálja. Átadtam neki a felvételeket, és nem kértem, nem is kaptam értük semmit”– idézi a portál a korábbi válogatott labdarúgót.

Információnk szerint az ügy egyik tanúja másképp ismeri a történetet, úgy, hogy a korábbi labdarúgó egy évvel ezelőtt ellenszolgáltatásként azt szerette volna elérni, ha a MÁV-DAC-cal kapcsolatos birtokvita lezárul, visszakerül a városhoz, s vezető pozíciót kaphasson. Az önkormányzati választások előtt már anyagi ellenszolgáltatást is remélt, információnk szerint kilátásba helyezte, ha elutasítják, a nála lévő felvételeket kiszolgáltatja Glázer Tímeának, a Demokratikus Koalíció győri polgármesterjelöltjének. A korábbi győri labdarúgó 2014-ben a párt színeiben indult az önkormányzati választásokon, s abban is bízott, ha bekövetkezik a polgármesterváltás, úgy szerepet kaphat az ETO-nál. Ezt támasztják alá azok az információk, amelyek arról szólnak, hogy számos, jelenleg is ETO-alkalmazásban álló szakembernek ígérte meg, ha lehetősége lesz rá, számít a munkájukra.

Póczik József jogi képviselője szerdai megkeresésünkre elmondta, jövő hét után kapja meg ügyfele az üggyel kapcsolatos iratokat, azok ismeretében állítják fel a védekezést.

 

Legfrissebb hírek

Schumacherék fellebbeznek a családot zsaroló enyhe büntetése miatt

F1
2025.02.17. 20:13

Börtönbe kerülhetnek a zsarolók, akik 15 millió eurót követeltek a Schumacher családtól

F1
2024.12.02. 10:12

Elsőfokú ítélet született a Borkai Zsoltot megzsarolók ügyében

Egyéb egyéni
2024.06.03. 19:53

NB I: börtönbüntetést kapott a Puskás korábbi játékosát megzsaroló szerető

Labdarúgó NB I
2024.01.08. 12:13

Póczik József saját magának is üzeni: „A szív a legszebb kincs...”

Labdarúgó NB I
2023.07.21. 09:14

Sportpolitika: Borkait a GYAC elnökének választották

Egyéb egyéni
2023.05.31. 10:27

E-sport: Borkai Ádám második válogatott versenyén szerepelt

E-Sport
2021.12.18. 17:10

Franciaország: megszületett az ítélet Benzema zsarolási ügyében

Francia labdarúgás
2021.11.24. 10:46
Ezek is érdekelhetik