Torna-vb: Biles királynőt ötödször koronázták meg összetettben

Vágólapra másolva!
2019.10.10. 18:37
null
A legfényesebb tornászcsillag: Simone Biles simán győzött az egyéni összetett döntőben is (Fotó: AFP)
A papírformának megfelelően az amerikai Simone Biles fölényes győzelmével ért véget a női egyéni összetett verseny döntője a stuttgarti olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokságon. A sporttörténelem egyik – ha nem a – legjobb tornásznője ötödször hódította el az egyéni összetett világbajnoki címet (ez természetesen rekord), s ez a 16. vb-aranyérme.

Az egy pillanatig sem volt kérdés, hogy Simone Biles megnyeri tizenhatodik világbajnoki aranyérmét. Vannak a tornásznők, és van közöttük Biles, egy olyan kasztban, amelynek kizárólag ő a tagja, más a közelébe sem jön. Még más korok legjobbjainak is igen nehéz dolga lenne ellene, de persze ezt a „versenyt” csak fejben játszhatjuk le.

Még egy esés (sőt, esetleg még két esés) is beleférne neki, most meg erről szó sincs, csak néhány kilépésről talajon – Biles megáll a gyakorlat végén, elmosolyodik, kérem az ötödik koronát is, meg a vastapsot mellé, köszönöm. Megkapja. Kicsit bocsánatkérő a mosolya (Ejnye! Négy tized levonás!), aztán jön egy sokkal szélesebb, valósággal kiragyog a rajongó stuttgarti közönségre. 58.999 pontos összteljesítmény, az ezüstérmes, gyönyörűen teljesítő kínai Tang Hszin-csing több mint két ponttal maradt le. Egyszerűen nincs, aki riválisa lehetne. Legalábbis összetettben.

A bronzérmet igen kiélezett csatában a közönségkedvenc orosz Angelina Melnyikova szerezte meg, megelőzve a kanadai Ellie Blacket és a belga Nina Derwaelt, a hazai közönség pedig zajosan ünnepelte kedvence, Elisabeth Seitz remek hatodik helyezését. A döntőt leginkább a franciák éremesélyes tornásznője, Mélanie de Jesus dos Santos zárhatta csalódottan – 20. helyezése nagyon messze van attól, amiben reménykedett.

Kevés olyan világbajnoki rekord van, amelyet nem Simone Biles tart, de egy csúcsdöntést még valószínűleg végrehajt Stuttgartban. Ez volt a 22. egyéni vb-érme (16 arany, 3 ezüst, 3 bronz), és ha még egyet szerez, akkor beállítja, ha még kettőt, akkor megdönti a fehérorosz Vitalij Scserbo rekordját, így minden idők legeredményesebb tornásza lesz a világbajnokságokon.

TORNA-VILÁGBAJNOKSÁG
STUTTGART
Női egyéni összetett. 1. Simone Biles (Egyesült Államok)
58.999, 2. Tang Hszin-csing (Kína) 56.899, 3. Angelina Melnyikova (Oroszország) 56.399, 4. Elsabeth Black (Kanada) 56.232, 5. Nina Derwael (Belgium) 56.033, 6. Elisabeth Seitz (Németország) 55.999.

Legfrissebb hírek

Hatvanéves Borkai Zsolt, Szöul olimpiai bajnoka

Torna
2025.08.31. 07:18

A duplája mellett gólpasszt adó Doan vezérletével nyert idegenben a Frankfurt; emberelőnyben ikszelt Brémában a Leverkusen

Német labdarúgás
2025.08.30. 17:53

Jordanov Zoltán: Visszatérni a gyökerekhez

Utánpótlássport
2025.08.29. 18:38

Szabó Levente hiába rúgta be tizenegyesét, csapata őrült meccsen kiesett a kupából

Német labdarúgás
2025.08.27. 00:24

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

Két hely foglalt, kettő még szabad – harc a vb-csapatba kerülésért

Torna
2025.08.16. 12:04

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
2025.07.25. 21:14

Visszatért Kovács Zsófia háromszoros Európa-bajnok tornász

Torna
2025.07.25. 08:57
Ezek is érdekelhetik