Torna-vk: hat magyar jutott döntőbe Szombathelyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.06. 21:11
Hat magyar tornász jutott döntőbe a szombathelyi világkupaverseny pénteki selejtezőiből, amelyeknek során Vecsernyés Dávid, Makra Noémi és Schermann Bianka egyaránt két szeren is bekerült a fináléba.

A magyar szövetség (MATSZ) tájékoztatása szerint a csapat „minden idők egyik legjobb selejtezőbeli eredményét érte el a hazai vk-t tekintve”.

A férfiaknál az Európa-bajnoki bronzérmes Vecsernyés nyújtón ötödikként (13.700 pont), lólengésben pedig hetedikként (13.800) jutott be a döntőbe, míg talajon az első felnőtt világkupáján szereplő Mészáros Krisztofer 13.950 pontot szerezve negyedik helyen került a fináléba. Az amerikai-magyar kettős állampolgárságú Ryan Sheppard 13.300 ponttal lett hatodik a gyűrű selejtezőjében, ezzel kivívta magának a döntős szereplés jogát.

A nőknél Makra Noémi 13.250 ponttal megnyerte gerendán a selejtezőt, talajon pedig ötödikként (12.750) jutott a fináléba. A pályafutása első világkupáján versenyző Schermann Bianka felemáskorláton lett első 13.750 ponttal, míg talajon a negyedik helyen (12.850) került be a legjobbak közé. Ugrásban Bácskay Csenge hetedik lett (13.275) a selejtezőben, így ezen a szeren döntős lesz.
A program szombaton és vasárnap a finálékkal folytatódik, a legjobbak mindkét napon 15 órától mutatják be gyakorlataikat az Arena Savariában. Szombaton a nőknél az ugrást és a felemáskorlátot láthatják a nézők, míg a férfiaknál talajon, lovon és gyűrűn versenyeznek az indulók. Vasárnap a férfiaknál ugrásban, korláton és nyújtón, a nőknél pedig a gerendán és a talajon hirdetnek győztest.

Legfrissebb hírek

Torna Eb: Mészáros Krisztofer hatodik lett nyújtón

Torna
Tegnap, 17:13

Torna Eb: Czifra Bettina Lili ezüstérmes lett felemás korláton

Torna
2025.05.30. 19:07

Torna Eb: Mayer Gréta nyolcadik lett ugrásban

Torna
2025.05.30. 17:51

Mészáros Krisztofer: Tudtam, hogy ez bennem van!

Egyéb egyéni
2025.05.30. 15:00

Tizedik lett a magyar páros a torna Eb-n

Torna
2025.05.28. 20:37

Mészáros Krisztofer: tovább, tovább!

Torna
2025.05.27. 21:49

Önállóvá válik a Magyar Ritmikus Gimnasztika-szövetség

Egyéb egyéni
2025.05.22. 12:52

Molnár Botond vállsérülés miatt nem indul a torna Eb-n

Torna
2025.05.19. 14:37
Ezek is érdekelhetik