Öttusa-vb: közepesen vívtak a magyarok a női döntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.05. 21:23
null
Kovács Sarolta vívott a legjobban a magyarok közül (Fotó: Tumbász Hédi)
A magyarok közül a 11. helyezett Kovács Sarolta áll a legjobban a vívás után a női hagyományos verseny döntőjében a budapesti olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon.

 

A fináléba jutott 36 versenyző, köztük három magyar – a pár éve alkalmazott lebonyolításnak megfelelőn – egy nappal a fő program előtt túlesett a csaknem háromórás körvíváson, hogy azután pénteken, a Kincsem Parkban kialakított öttusaarénában már viszonylag rövid idő alatt következzenek egymás után az események. A létesítményt úgy alakították ki, hogy a lelátóról az úszás, a bónuszvívás, a lovaglás és a kombinált szám is követhető legyen.

A csütörtök esti nyitányon a Ludovika Arénában Kovács Sarolta, a 2016-os vb egyéni aranyérmese, 19 győzelmet aratott és 16 vereséget szenvedett, pozitív mutatója ellenére azonban nem volt elégedett.

„Nehéz volt az eleje, mert nagyon izgultam, ez nem titok – nyilatkozott. – Jóval görcsösebben vívtam, mint szoktam, az elején két tus mellé is ment, majd elvettek kettőt, mert azt mondták, földet szúrtam. Na ekkor gödörbe kerültem, amiből nehezen tudtam kikászálódni. Nagyon akartam, és most ez okozta a bajt, nem tudtam felszabadult lenni. Remélem, a holnapi nap jobb lesz, és tudom hozni a számaimat".

Alekszejev Tamara, akinek az indulása a július végi kézközépcsonttörése miatt csak egy hete dőlt el, 16. lett úgy, hogy 18 ellenfelét győzte le és 17-től kapott ki.

„Fejben nem voltam itt, a selejtező túl sokat vett ki belőlem. A kezem nem fájt, erre nem foghatom. Csak azt tudom mondani, hogy ennél jobban vívok" – összegzett.

A döntő harmadik magyar résztvevője, a 18 éves Gulyás Michelle 9 győzelemmel és 26 vereséggel 34. lett.

A női finálé pénteken 13.45-től az úszással folytatódik a Kincsem Parkban. Előtte a Ludovika Arénában a férfi döntő körvívását rendezik 10.30-tól.

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
2025.09.04. 09:00

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa-vb: mestermunka a két Blankától a női elődöntőben Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.29. 20:25

Öttusa-vb: Gáll András és Szép Balázs küzdhet a szombati fináléban a magyarok közül Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.28. 14:55

Akár öt magyar is elődöntőben lehetett volna Kaunasban az öttusa-vb-n

Egyéb egyéni
2025.08.27. 18:57

Öttusa: Koleszár Mihály betegség miatt visszalépett a kaunasi világbajnokságtól

Egyéb egyéni
2025.08.26. 09:52
Ezek is érdekelhetik