Dopping: felfüggesztettek hét orosz súlyemelőt

Vágólapra másolva!
2019.08.16. 18:54
A budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) ideiglenesen felfüggesztette hét orosz súlyemelő versenyzési jogát, alig pár nappal azután, hogy öt oroszt hasonlóképpen elmarasztalt doppingolás miatt.

Az orosz hírügynökség pénteki jelentése szerint a hét sportoló ellen a doppingtilalmi szabályok megsértése miatt azon adatok alapján folyik vizsgálat, amelyekről a moszkvai antidopping-laboratórium értesítette a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget (WADA).

A felfüggesztett emelők: a világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki bronzérmes Dmitrij Lapikov, az Eb-második Csingiz Moguskov, az Európa-bajnok Adam Maligov, az universiade-harmadik Magomed Abujev, az Eb-ezüstérmes Makszim Sejko, a háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnoknő Nagyezsda Jevsztjuhina és az Eb-második Julija Konovalova.

Kedden az IWF öt orosz súlyemelő felfüggesztését jelentette be, a lépésre a WADA adatai alapján került sor.

„Az IWF sajnálja, hogy ismét doppingesetek történtek a súlyemelésben. De továbbra is mindent megteszünk, ahogy a múltban is, hogy minden doppingesetnek a végére járjunk. Különösen, ha a bizonyítékok olyan partnertől származnak, mint a WADA” – nyilatkozott Aján Tamás, az IWF elnöke.

Az öt érintett orosz: a vb-érmes, kétszeres Eb-győztes David Bedzsanjan, a kétszeres Európa-bajnok Oleg Csen, a két vb-t és két Eb-t nyerő Ruszlan Albegov, az Európa-bajnoki második Jegor Klimonov, továbbá a világ- és Európa-bajnoknő Tyima Turieva.

Legfrissebb hírek

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.01. 18:07

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Súlyemelés: madridi Eb-vizsgán a serdülő és ifjúsági korú ígéretek

Utánpótlássport
2025.07.22. 17:03

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03
Ezek is érdekelhetik