Vitorlázás: Vadnai Benjámin 16. a záró nap előtt

Vágólapra másolva!
2019.07.08. 15:09
Vadnai Benjamin a 16., testvére, Jonatán pedig a 30. helyen áll a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs vitorlázó Laser-világbajnokságon, melyen előbbi így jelenleg a második az ötkarikás kvótát még nem szerzett nemzetek rangsorában.

A vb a hajóosztály második kvalifikációs viadala. A tavalyi világbajnokságon 14 ország szerzett indulási jogot a tokiói játékokra, a mostani, szakaiminatói versenyen pedig további öt nemzet jut kvótához.

A viadal csütörtöki rajtja óta naponta két futamot teljesít a 156 fős mezőny, melyet az első hat részverseny után arany, ezüst és bronz csoportba soroltak. A magyar testvérpár a legjobb 52 versenyzőt felvonultató arany csoportba jutott. A vasárnapi első döntős napot követően Benjamin a 21., Jonatán pedig a 34. helyet foglalta el. Hétfőn – a magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint – előbbi 19. és 14. helyen ért célba, amivel összességében öt helyet ugrott előre, és az olimpiai kvalifikáció szempontjából nagyon kedvező helyzetből várhatja a keddi zárófutamokat. Az őt megelőző 15 versenyző közül csak a 15. svéd Jesper Stalheim szerezhet kvótát, mögötte pedig a nem kvótások között hatodik, a kvótáról jelenleg éppen lemaradó spanyol Joel Rodriguez a 28., és 37 helyezési ponttal marad el tőle – a viadal honlapjának eredményközlése szerint.

Vadnai Jonatán 17. és 35. volt a hétfői versenyeken, összetettben viszont négy helyet javított.

Legfrissebb hírek

ILCA-vb: Vadnai Jonatán és Érdi Mária Los Angelesben, majd az Eb-n folytatja

Egyéb egyéni
2025.05.22. 11:30

ILCA-vb: Vadnai Jonatán negyedik, Érdi Mária 14. lett

Egyéb egyéni
2025.05.17. 12:18

Vitorlázás: Vadnai 16., Érdi 25. az első futamok után az ILCA-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.16. 14:25

Csütörtökön sem tudtak futamot rendezni az ILCA-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.15. 13:24

Vitorlázás: szerdán sem tudtak futamot rendezni az ILCA-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.14. 12:43

ILCA-vb: hétfőn és kedden sem tudtak futamot rendezni

Egyéb egyéni
2025.05.13. 16:23

ILCA-vb: Érdi Mária és Vadnai Jonatán rajtra kész Csingtaóban

Egyéb egyéni
2025.05.11. 18:16

Vitorlázás: magyar alelnöke lett az európai szövetségnek

Egyéb egyéni
2025.05.05. 14:08
Ezek is érdekelhetik