Tokió 2020: újrahasznosított hulladékból készülnek az érmek és a dobogók

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2019.07.12. 11:31
Használt elektronikai eszközökből gyártják le az érmeket 2020-as tokiói nyári olimpiára, de az olimpiák történelmében először a dobogók is újrahasznosítással készülnek. Ehhez 45 tonnányi műanyaghulladékot gyűjtöttek össze az elmúlt két évben.

Környezettudatosan készülnek a 2020-as nyári olimpiai játékokra Japánban, azt az 5000 érmet is, amelyet a legeredményesebb sportolóknak adnak, újrahasznosított hulladékból gyártják le. Nemrég bejelentették: összegyűlt annyi, hogy elkészíthessék az érmeket.a 2020-as nyári olimpiai játékokra Japánban, azt az 5000 érmet is, amelyet a legeredményesebb sportolóknak adnak, újrahasznosított hulladékból gyártják le. Nemrég bejelentették: összegyűlt annyi, hogy elkészíthessék az érmeket.

Ehhez főként használt mobiltelefonokat és egyéb kisebb elektronikai eszközöket használnak fel – előbbiből például 78.985 tonnányit gyűjtöttek össze az elmúlt két évben. Ezekből gyártják le a 32 kilogrammnyi aranyat, a 3500 kilogrammnyi ezüstöt és a 2300 kilogrammnyi bronzot.

Az érmek mellett a dobogók előállítását is újrahasznosítással oldják meg. 45 tonnányi műanyagból 100 pódiumot készíthetnek el. Ez lesz egyébként az első alkalom, hogy az olimpián így készült dobogókra állhatnak fel a sportolók.

Legfrissebb hírek

Szon Hung Min remekelt az amerikaiak ellen

Minden más foci
2025.09.07. 13:22

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

A japánok és az olaszok is a négy között a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.03. 17:19

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01
Ezek is érdekelhetik