NS Hosszabbítás: az aranygeneráció tagjai már a parton vannak döntő pozícióban

Vágólapra másolva!
2019.07.05. 21:58
Szövetségi elnök és polgármesterjelölt, sportjogi szakjogász és országgyűlési képviselő, létesítményvezető és utánpótlás-kapitány, a nemzetközi szövetség technikai bizottságának tagja és a hazai szövetség alelnöke – igen, ilyen magas és bonyolultan körülírható posztokat is betöltenek azok a pólóscsillagok, akiknek játékáért a kétezres évektől vízilabdameccsre jártunk. Ahogy korábban a vízben, most már a parton vannak döntő pozícióban.

A Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás című mellékletében összeállítást olvashatnak arról, mit csinálnak manapság a pólós aranygeneráció tagjai. A 2000-as sydneyi, a 2004-es athéni, a 2008-as pekingi olimpián aranyérmes magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai, a Kemény-éra 21 bajnoka közül mindössze három játszik még ma is az élvonalbeli bajnokságban. Hogy kik ők, és mit csinálnak a többiek – választ kapnak a szombati Hosszabbítás-mellékletből, Roska Emese Boglárka összeállításából.a Kemény-éra 21 bajnoka közül mindössze három játszik még ma is az élvonalbeli bajnokságban. Hogy kik ők, és mit csinálnak a többiek – választ kapnak a szombati Hosszabbítás-mellékletből, Roska Emese Boglárka összeállításából.

És a Hosszabbításban még olvashatnak arról is, hogy…

…miért döntött úgy Nagy László, a Veszprém és a magyar férfi kézilabda-válogatott csapatkapitánya, hogy lezárja pályafutását. Simon József sorozatának utolsó fejezete;

…mi lett az FK Sztroityel Pripjaty labdarúgócsapatával 1986. április 26. után. A kijevi régió virágzó sportéletéről, az elmaradt kupaelődöntőről, és az HBO és a Sky csatorna közös vállalkozásában készült Csernobil című televíziós minisorozat utáni katasztrófaturizmusról is szól Ilku Miklós lebilincselő háttércikke;

…ki az a csinos focibloggerlány, akit Gera Zoltán csele és a Manchester United teljesítménye hoz tűzbe. Nedjalkov Bea kérdezte László Ágit;

…hogyan él az 1952-es helsinki olimpián bronzérmes, az 1954-es berni Európa-bajnokságon aranyérmes Földessy Ödön. A 90. életévét betöltő korábbi atlétát Jocha Károly faggatta;

…miért nem lett a győri férfi kézilabdacsapat sztárja Zuber Mena Krisztián Felicián. A TNT együttesből Inti néven megismert zenésszel Mohay Gábor készített interjút.

Legfrissebb hírek

Jansik, Vámos és Vogel is visszatért a férfi vízilabda-válogatottba

Vízilabda
2025.02.07. 13:49

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Manhercz Krisztián: Egyelőre az út elején vagyunk

Vízilabda
2025.01.14. 13:48

Nagyon sima vereség a spanyoloktól a vízilabda-vk-selejtező döntőjében

Vízilabda
2025.01.12. 19:23

Férfi vízi vk-selejtező: a görögök kiütésével döntős a magyar válogatott

Vízilabda
2025.01.11. 18:12

Férfi vízilabda vk-selejtező: a magyar válogatott fölényes győzelemmel elődöntős

Vízilabda
2025.01.10. 14:39

Montenegróban rendezik a férfi vízilabda világkupa nyolcas döntőjét

Vízilabda
2025.01.10. 12:25
Ezek is érdekelhetik