Vívó Eb: ötödik helyen végzett a női tőrválogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.21. 18:12
null
Ötödik helyen végzett a magyar női tőrválogatott (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Egy vereséggel és két győzelemmel az ötödik helyen végzett pénteken a magyar női tőrválogatott a düsseldorfi vívó Európa-bajnokságon.

A Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Kondricz Kata, Pásztor Flóra összeállítású együttesnek nehéz dolga volt az első mérkőzésén, mert a hazaiakkal kellett vívnia az elődöntőbe jutásért. A németek végigvezetve biztosan léptek tovább, a magyarok a kilencből hat asszót veszítettek el, hármat pedig egy-egy tus különbséggel nyertek meg.

A folytatásban az 5–8. hely valamelyike juthatott nekik, és összeszedett vívással a legjobbat hozták ki a helyzetből.

Előbb az ukránokat verték meg úgy, hogy hét párharcban jobbak voltak ellenfelüknél, majd a lengyelek ellen is érződött, hogy fontos nekik az ötödik hely megszerzése. A kilencből ezúttal is hét asszót nyertek meg, és tíz tussal múlták fölül utolsó ellenfelüket. A versenyben 11 csapat indult.

VÍVÓ EB, NŐI TŐR, CSAPAT
NEGYEDDÖNTŐ

Franciaország–Ukrajna 45:34
Németország–Magyarország 45:31
Oroszország–Lengyelország 45:24
Olaszország–Spanyolország 45:28
AZ 5–8. HELYÉRT
Magyarország–Ukrajna 44:30
AZ 5. HELYÉRT
Magyarország–Lengyelország 45:35
ELŐDÖNTŐ
Franciaország–Németország 45:28
Oroszország–Olaszország 44:32

Legfrissebb hírek

Vívás: Pásztor Flóra hetedik a limai Grand Prix-viadalon

Egyéb egyéni
2025.03.24. 06:59

Vívás: Pásztor Flóra vívhat a limai GP főtábláján

Egyéb egyéni
2025.03.22. 07:56

Vívás: három női tőrözőnk a 64 között a kairói vk-n

Egyéb egyéni
2025.03.06. 17:00

Vívás: három női tőrözőnk a torinói GP-viadal főtábláján

Egyéb egyéni
2025.02.07. 18:25

Vívás: hetedik a női tőrcsapat a hongkongi vk-n

Egyéb egyéni
2025.01.12. 09:09

Vívás: a 64 között búcsúzott a két magyar Hongkongban

Egyéb egyéni
2025.01.11. 07:32

Vívás: két magyar a főtáblán a női tőrözők hongkongi vk-viadalán

Egyéb egyéni
2025.01.10. 12:44

Vívás: kilencedik a női tőrcsapat a puszani vk-n

Egyéb egyéni
2024.12.07. 08:37
Ezek is érdekelhetik