Öttusa ob: a fiatal Kardos Bence első aranyérmét nyerte

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.16. 19:55
A fiatal Kardos Bence nyerte meg vasárnap a férfiak versenyét az öttusázók budapesti országos bajnokságán, csapatban a BHSE győzött.

A 32 fős mezőnyben az olimpiai bronzérmes Marosi Ádám bizonyult a legjobbnak vívásban, úszásban harmadikként csapott célba, majd hibátlan lovaglás után 15 másodperces előnnyel várta a záró, futásból és lövészetből álló kombinált számot a múlt héten junior Európa-bajnoki ezüstérmet szerző, az első három számban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Kardos előtt. Nagy csatára volt kilátás a rutinos Marosi és a nála 14 évvel fiatalabb tehetség között.

A kombinált szám első lövészetében Marosi és Kardos is hibázott, így maradt a kettejük közötti különbség. A második sorozat után csökkent a távolság, Kardos nem sokkal Marosi után futott ki a lőállásból. A harmadikat már Kardos kezdte meg előbb, de többet hibázott, így Marosi visszavette a vezetést. Az utolsó sorozatban is mind a ketten hibáztak, ennek ellenére Kardos nagy előnnyel vágott neki az utolsó futásnak, s a hajrában még növelni is tudta a kettejük közti távolságot, így fölényesen nyerte meg első felnőtt bajnoki címét.

„A junior Eb-ről jó érzéssel jöttem haza, ez is sokat segített abban, hogy pozitív hangulatban, motiváltan kezdtem a napot. Minden számmal elégedett vagyok, mégis kiemelném a vívást, mert az fejben szokott eldőlni, mennyire sikerül. Az Eb-n mutatott formát sikerült átmentenem” – mondta az MTI-nek a 21 éves versenyző, aki remek sorozatot tudhat maga mögött: a junior és az U24-es bajnokság után a felnőttek között is a legjobb lett.

A válogatott két, sérülésből felépülő alapembere, Demeter Bence az 5., Kasza Róbert a 12. helyen zárt.

ÖTTUSA OB
FÉRFIAK
EGYÉNI

1. Kardos Bence (Trion SC) 1490 pont
2. Marosi Ádám (BHSE) 1478
3. Regős Gergely (KSI) 1476

CSAPAT
1. BHSE (Marosi, Segio Villamayor, Szabó Illés) 4344
2. KSI (Regős, Bereczki Richárd, Kasza Róbert) 4343
3. Volán Fehérvár (Demeter Bence, Fröhlich Tamás, Harangozó Bence) 4331

Legfrissebb hírek

Koleszár címet védett, Guzi először aranyérmes az öttusa-ob-n

Egyéb egyéni
2025.05.24. 15:11

Öttusa ob: Szép Balázs zárta az élen a körvívást a pénteki nyitányon

Egyéb egyéni
2025.05.23. 17:54

Belák János: Nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk Bulgáriában

Egyéb egyéni
2025.05.13. 17:43

Gyász: elhunyt Sasics Szvetiszláv világbajnok és olimpiai bronzérmes öttusázó

Minden más foci
2025.05.13. 12:37

Öttusa-vk: Bauer a hetedik, Gáll a kilencedik helyen végzett a döntőben

Egyéb egyéni
2025.05.11. 14:05

Öttusa-vk: a férfiaknál is három magyar jutott be a döntőbe Pazardzsikban

Egyéb egyéni
2025.05.10. 16:21

Öttusa-vk: három magyar döntős a nőknél Pazardzsikban; Özyüksel olyat produkált, amit korábban senki

Egyéb egyéni
2025.05.09. 16:27

Vitek Dárius: A zoknimat sem tudtam felvenni

Birkózás
2025.05.09. 16:10
Ezek is érdekelhetik